2023. október 16.

Kis egészségnap

2023. október 16-án tartottuk meg iskolánkban a „Kis egészségnapot” . Célunk az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják és megtanulják, hogy milyen is egészségesen élni. A tanulók az egészséggel kapcsolatos feladatlapot töltöttek ki, plakátokat készítettek, gesztenyét kutattak, gyümölcsöket és zöldségeket kóstoltak, valamint az alsó és felső tagozat külön meghallgatott egy érdekes előadást az egészséges életmódról. A délután nagyon jó hangulatban telt, minden osztály szépen teljesített. Minden tanuló aktívan kivette részét a feladatokból.

Facebook Galéria

2023. október 16.

Állatvédelmi témahét

Idén iskolánk csatlakozott az Állatvédelmi Témahéthez, hiszen a mai kor gyermekei formálják közös jövőnket, ezért is szeretnénk elsőként az ő tudásukat kiszélesíteni, empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönözni őket. Az állatvédő szemlélet fejlesztése a társadalom tagjaiban korosztálytól függetlenül nemzeti érdek. Színes, élményekben gazdag programok, interaktív játékok során ismerkedtek a gyermekek a háztáji állatokkal, a vadon élőkkel, valamint a távoli földrészek állatvilágával.

Facebook Galéria

2023. október 15.

Ölelés világnapja

Október 15-e az Ölelés világnapja. A világnap célja felhívni a figyelmet az érzelmek felvállalására és a szeretet kimutatására. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy tisztelni kell a másik felet azzal, hogy csak akkor öleljük meg, ha ő is akarja. Tanulmányok kimutatták, hogy az emberi érintkezés mentálisan segíti az egészséget. Az ölelés elengedhetetlen az egészséges társadalom, pszichológiai és fizikai fejlődésére. Az ölelés segíthet felépíteni egy jó immunrendszert, csökkenti a stressz szintjét, tehát jótékony hatással van az emberre. Iskolánk tanulói ebből az alkalomból az óraközi szünetekben megölelték a mellettük lévőt, megöleltek egy fát, egy felnőttet, egy társat, akit nagyon kedvelnek.

Facebook Galéria

2023. október 13.

Csibeavató

2023.október 13-án tartottuk meg iskolánkban a már hagyománnyá vált Csibeavatót. Az elsős és az ötödikes tanulók vegyes csapatalakítása után különböző ügyességi, játékos feladatokat hajtottak végre. Az egyik csapatot az elsős osztályfőnök, Deutsch Eszter, a másik csapatot az ötödikes osztályfőnök, Berta-Potyók Erzsébet erősítette. A gyerekek nagyon ügyesen és lelkesen végezték a különböző mozgásos tevékenységeket. A DÖK segítségére voltak a 8. osztályos tanulók és osztályfőnökük, akik bemutatták a feladatokat, illetve szívesen segítettek a gyerekeknek a mozgásos tevékenységek elvégzésében. Az avató nagyon jó hangulatban telt, kicsik és nagyok egyaránt élvezték. A feladatok elvégzése után fogadalomtételre került sor. Az avatás végén a diákok egy kis csibeformát kaptak, amit a mellkasukra tűztünk ki.

Facebook Galéria

2023. október 04.

ZENEI VILÁGNAP

Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A zene világnapjává nyilvánította. A hegedűművész szerint meg kell becsülnünk a csöndet, s az ezerarcú muzsikát megismernünk azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat. 1975-ben Yehudi Menuhin ezekkel a szavakkal köszöntötte a zene világnapját: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon." Ezen alkalomról iskolánk diákjai is megemlékeztek. Az "örömzenélést" köszönjük az alkalmi kiskórusnak, illetve Kánya Tamás tanár úrnak.

Facebook Videó Galéria

2023. szeptember 30.

Magyar Népmese Napja

Szeptember 30- án, Benedek Elek születésének napján ünnepeljük a magyar népmese napját. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai népmesekincs értékeire, valamint a mesékben fellelhető egyetemes örök értékeket, bölcsességet átadja a legfiatalabb nemzedékek tagjainak. Intézményünkben, a Pácini Általános Iskolában, szeptember 29-én rendhagyó irodalom órák keretében, illetve délutáni játékos vetélkedőn emlékeztünk a nemzet nagy mesemondójára.
Tanulóink szinte az egész héten foglalkoztak a népmesékkel, hiszen előzetes feladat volt a meseillusztráció készítése, varázseszköz megalkotása, osztályonként egy közös mese írása. Lelkesen láttak a feladathoz, amely az osztályfőnökök, a magyart tanító tanárok, a rajzot oktatók, a technikai órákat vezető tanárok segítségével nagyon látványosra és igényesre sikeredett. Az iskolánk főfalát díszítik a rajzok, a kiállított varázstárgyak, illetve a meséket mindenki elolvashatja.
A magyar órákon alsó tagozatban Tüzérné Enyedit Edit által gyűjtött, készített rejtvények, feladványok várták a tanulókat, a felső tagozatban Vajdáné. B.S. készített a korosztálynak megfelelően feladatokat. Dramatizálásra, mesék eljátszására is lehetőség volt kesztyűs bábok segítségével, amit különösen a felsősök élveztek, hiszen a rögtönzés adta szövegeken nagyon jól szórakoztak. Az alsósok magyar népmesékkel ismerkedtek meg a magyar órákon, amit megbeszéltek, levonták a tanulságot. A délutáni ügyességi feladatok zárták a tartalmas napot. Mindenki Hamupipőke bőrébe bújhatott, megmutathatta, milyen ügyesen válogat lencsét, babot, borsót. Váltóversenyen ügyeskedhettek a csapatok, hogy megszerezzék az elrejtett kincset. Tartalmas, értékes napot tölthettünk el együtt pénteken, a mesék világában. (VBS)

Facebook Galéria

2023. szeptember 29.

Molnár István Labdarúgó Emléktorna Karcsa

2023.09.29-én iskolánk 6 tanulója vett részt a Molnár István Labdarúgó Emléktornán, Karcsán. A tanulók képességeiken felül teljesítettek ezen a napon. Mérhetetlen koncentrációval, összjátékkal, egymásra figyelve, a fair-play szellemében játszottak ezen a napon. A korcsoportjukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hiszen 1. helyezést értek el. Nagyon büszke vagyok a tanulóinkra- Paronai Lóránt, Káló István Márkus, Juhász Zoltán, Berta Áron, Lakatos Ferenc és Seres Zalán- hogy iskolánk hírnevét erősítették a csodálatos teljesítményükkel. Káló István Márkus „Gólkirály” címet szerzett ezen a napon. GRATULÁLOK fiúk!
Köszönöm a segítséget Paronai Tamásnak, hiszen az ő érdeme is, hogy tanulóink ilyen kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Berta-Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2023. szeptember 29.

Európai Diáksport Napja

Mozogjunk az egészségünkért! 2023.szeptember 29-én az Európai Diáksport Napja országos program keretében iskolánk minden diákja és pedagógusa végzett valamilyen testmozgást.

A diákok a saját képességük figyelembevételével vettek részt a programban csapat és egyéni játékokban egyaránt. Célunk az volt, hogy az összes diák kellemesen elfáradjon és élményt szerezzen. Mind az alsósok, mind a felsősök aktívan mozogtak a nap folyamán. Mivel iskolánk tornaterme felújítás alatt van, ezért az udvar és a csodálatos Báró-kerti sportpálya adta lehetőséget és kondi parkot használtuk ki a napi sportoláshoz.

Egy korosztályunk a mai napon egy emlék labdarúgó-tornán vett részt, ahol kiemelkedő játékkal 1. helyezést értek el a korcsoportjukban, megszerezve ezáltal az áhított kupát. A feladatok a diákok minden testrészének megmozgatására irányultak.

A nap egy közös zenés tornával kezdődött. Az alsós diákok játékos jellegű feladatokat, fogó- és futójátékokat, népi játékokat játszottak, míg a felsősök különböző labdajátékokban mérték össze képességeiket a „fair-play” szellemében. A játékos feladatok és labdás játékok mellett fontos szerepet kapott a tánc is. Ebben az alsó tagozatos lányok vettek részt. Az idei évben is elmaradhatatlan volt az „év futása”, azaz a 2023 méter.

A Diáksport nap nagyszerű hangulatban, vidáman telt, hiszen mindenki legjobb képessége szerint sportolhatott. Erősödött a közösségi érzés a gyerekekben, fejlődött a csapatszellem, sokan sikerélményekhez jutottak, érvényesült a fair-play szelleme, és nem mellesleg csodálatos napsütésben zajlott az esemény. A mozgás által nyújtott pozitív hatásokat, mint az egészség támogatása, a kapcsolatok erősítése, a lelki egyensúly, minden lehetséges alkalmat megragadva próbáltuk elmélyíteni a tanulóinkban. Egy tartalmas, intenzív mozgással telt napot mondhatnak magukénak a tanulók.

Facebook Galéria

2023. szeptember 01.

Tanévnyitó

Az évnyitó ünnep. Az indulás, a kezdés ünnepe. Indulni, kezdeni, pedig csak tiszta szándékkal, őszintén lehet. A 2023/ 2024-es tanévet 117 tanulóval kezdjük el, ami külön nagy öröm számunkra, s reméljük ez a szám a jövőben csak emelkedni fog. A kiemelt szakmai hozzáértés mellett igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, ami iskolánk tárgyi-eszmei feltételéhez, a tanulók lelki fejlődéséhez hozzájárul. Ezzel szeretnénk olyan jövőt biztosítani nekik, ami értéket képvisel.

Facebook Galéria

2023. július 02-07.

Erzsébet tábor 2023

Facebook Galéria

2023. június 19.

Tanévzáró

Most itt a tanévzáró, az elmúlt tanév értékelése. A lezárás előtt mindig visszatekintünk mi is történt? Mérlegeljük az eredményeket és ha kell új ígéreteket teszünk, új célokat, feladatokat tűzünk ki magunk elé.
Ebben a tanévben is törekedtünk arra, hogy minél több tanuló érjen el sikereket a tanulmányaiban, a sportban, művészetekben. Igyekeztünk, hogy az iskolánk az idejáró diákoknak élményeket adjon, valódi közösségi munka színtere legyen. Büszkék vagyunk a 21 kitűnő tanulóra, és minden olyan diákunkra, aki megtartotta korábbi eredményét, illetve javítani tudott a félévi bizonyítványán. Volt ilyen bőven hiszen az iskola tanulmányi átlaga elérte a 4,25-ot. Sajnos vannak, olyanok is akik nem teljesítették az elvárt követelményeket, rájuk javító-osztályozóvizsga, vagy osztályismétlés vár.
A tanévben fejlődtünk, szépültünk. Programokat nézve is sok újdonságban volt részünk. Megszokott, jól bevált, rendszeres programjaink magas színvonalon valósultak meg, de a témahetek, projektnapok mindig adtak lehetőséget új módszerek kipróbálására. Pedagógiai munkánk elismeréseként az Oktatási Hivatal Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ felkérésének eleget téve a Pácini Általános Iskolában a fejlesztő pedagógiai tevékenységek alkalmazásával kapcsolatos tudásmegosztó műhelyfoglalkozást tartott.
A bevált iskolai tevékenységeinkről a honlapunkon, illetve az iskola facebook oldalán folyamatosan tájékoztattuk képek és beszámolók formájában a szülőket, az iskolánk iránt érdeklődőket. Igyekeztünk figyelemmel kísérni a kiírt pályázatokat, törekedtünk arra, hogy a nyertes pályázatok iskolánk javát szolgálják. A nevelőtestület és tanulóink nevében szeretném megköszönni a szülőknek, hogy ebben az évben is partnereink voltak, segítették munkánkat. Köszönöm a kitartásukat, a segítségüket! Jólesik támogatásuk, segítőkészségük, együttműködő jelenlétük! A KÖSZÖNET a kollégáknak, hogy a tanév során a sok esetben nehezített munkakörülmények közötti munkavégzést, amivel hozzájárultak a tanév sikeréhez, több iskolán kívüli programmal, pályázatírással, fejlesztő munkával, kirándulással gazdagították diákjaink életét. Az iskola vezetősége nevében kívánok a diákoknak tartalmas, balesetmentes vakációt, a kollégáknak kellemes időtöltést a szabadság alatt és minden jelenlévőnek erőt, egészséget.
Ezennel a 2022/2023-as tanévet bezárom. Móré Etelka intézményvezető!

Facebook Galéria

2023. június 15.

Ballagás

Kedves Ballagó Diákjaink! A ballagás ünnepi hangulatában, a búcsúzás küszöbéhez érve, két élmény, két érzés, két vágy van egyszerre a szívben: az egyik visszanézni kíván az elmúlt időkre, a másik kíváncsian készül a jövőre. A múló idő fölötti elmélázás könnyet csal a szemekbe, szomorúságot lop a szívbe. De a jövendőre való felkészülés öröm és várakozásteljes.
Sok sikert kívánunk az új iskolátokban!

Facebook Galéria

2023. június 15.

Bolondballagás

Facebook Galéria

2023. június 13.

Osztályközösség építése, erősítése 2023

Facebook Galéria

2023. június 06.

NÉPTÁNC GÁLA 2023 Pácin

2023. 06. 06-án iskolánkban működő művészeti iskolák néptáncos tanévzáró bemutatóval készültek. A sárospataki Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a tiszaújvárosi KARAKTER Alapfokú Táncművészeti Iskola pedagógusainak köszönhetően a szülők és gyerekek egy színvonalas műsort láthattak.
Köszönjük BORI néni, ESZTER néni és MÁTÉ bácsi munkájá!

Videó 03 Videó 02 Videó 01 Facebook Galéria

2023. június 04.

TRIANON 1920-2023

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az első világháborút lezáró Magyarországra vonatkozó békeszerződés értelmében a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket, Horvátországot más országokhoz csatolták. Az ország egyik napról a másikra elveszítette területének 2/3-át, lakosságának felét. Három és fél millió ember rekedt határainkon túlra. Ennek emlékére iskolánk diákjai, pedagógusai előadássorozattal, énekkel, TÉMANAPPAL készültek. A napot, történelem tanárunk Móré Etelka indította, megemlékezett 1920. június 4- i békediktátumról, tényekkel, forrásokkal igazolt emlékek felelevenítésével láttuk, láttattuk meg ennek a békeszerződésnek az igazságtalanságát. Majd az áprilisban HATÁRTALANUL programban részt vett diákjaink tartottak élménybeszámolót, az ERDÉLYI utazásukról. Bepillantást nyertünk a külhoni magyar emberek mindennapjaiba, valamint diákjaink megtapasztalhatták a meglátogatott határontúli magyarok híres vendégszeretetét. Paronainé Séra Gabriella és Vajdáné Biró Sarolta tanárnők szakmai beszámolója a facebook oldal Határtalanul c. mappában olvasható. A témanap keretén belül Magyarné Tóth Ildikó matematika óráján a 8. osztályos tanulók számításokat végeztek arról, hogy a nagy Magyarország hány százaléka melyik országhoz került. Továbbá a lakosság százalékos arányát is kiszámolták. Kánya Tamás tanár úr a „KIS KÓRUSSAL” több órás próba után a Nemzeti összetartozás napjára Szarka Tamás Kézfogás című dalának közös éneklésével készült.

Facebook Galéria

2023. május 30.

Régészeti ásatáson - Nagykövesd

„A történelmet nem megváltoztatni kell, hanem megőrizni úgy, ahogy megtörtént, és láthatóvá kell tenni.” ( Bagó Tünde)

A történelmi órákat az tudja színesebbé tenni, ha felkeressük azokat a helyeket, ahol nyomot hagytak elődeink. Saját szemünkkel látjuk, érzékszerveinkkel érezzük a múlt leheletét. Elképzelhetjük, hogy 700- 800 évvel ezelőtt a vár-domb tetején ugyanúgy itt állhatott egy kisfiú, vagy kislány és csodálta a messzeséget, élvezte a nap melegét, érezte a szél hűs fuvallatát.
Május első hetében megkezdődött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézet és a Lévai Barsi Múzeum ásatása a nagykövesdi középkori várban. A hely közelsége adta az ötletet, hogy a Pácini Általános Iskola diákjai egy valódi régészeti feltáráson vehessenek részt, ezzel is motiválva őket a történelem szeretete iránt.
Köszönjük Rácz Tibor Ákos ásatásvezetőnek, hogy 2023. május 30-án fogadta kicsoportunkat és tartalmas előadásával sikerült felkelteni az érdeklődést a régészettudomány iránt. A Nagykövesd-i vár történetének / történelmének /feltárásának még közel sincs vége, hiszen ősszel az ásatások folytatódnak és reméljük még több „kincset” találnak a régészek. Jó munkát kívánunk nekik!
(ME) A vár feltárásának részleteiről a PPKE BTK Régészettudományi Intézet facebook oldaláról kaphatnak információt az érdeklődők

Facebook Galéria Régészettudományi Intézet

2023. május 25-26.

Lázár Ervin Program

2023.05.25-én a Lázár Ervin Program keretén belül a Fővárosi Nagycirkusz, A sztyeppe illata című előadását tekinthették meg iskolánk 8. osztályos tanulói.
2023. 05.26-án a Lázár Ervin Program keretén belül a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában a 3 kismalac c. előadást tekinthették meg alsós diákjaink.

Facebook Galéria

2023. május 19.

Kastély Kupa

2023. május 19-én immár 21. alkalommal kerül megrendezésre a pácini KASTÉLY KUPA. Az eseményen bodrogközi iskolák, a karcsai, a nagyrozvágyi, cigándi, ricsei és a házigazda, a pácini Általános iskola, valamint a határontúli bodrogszerdahelyi és szomotori magyar tanítási nyelvű alapiskola vettek részt.
Kezdeményezésünket Pácin Község Önkormányzata és a helyi Sportklub támogatta. Köszönjük polgármester asszonynak Gégény Zsuzsannának, a sportklub vezetőjének Czinke Csabának a pártfogását. Aktív munkatársaimnak köszönhetően az eseményt magánszemélyek és egyesületek is támogatták. Köszönjük Séra Róbertnek, Derczó Ferencnek és a Támaszték Egyesületnek adományaikat. A program indítását iskolánk Vadvirág tánccsoportjának műsorával kezdtük. A táncot követően a megmérettetés két helyszínen zajlott, a sportpályán a foci, míg az iskola épületében pedig a rajzverseny. A labdarúgóverseny díja a vándor kupa elnyerése, amit egy évig őriz a győztes csapat. Amennyiben 3-szor egymás után nyeri el ugyanaz a csapat, a kupa náluk marad. A rajzversenyen résztvevők egyénileg, de mégis csoportban dolgoztak. A rajz témája az ISKOLÁM településének bemutatása volt. A 4 fős csapat rajzaiból képeslapot szerkesztettünk. A győztes csapatoknak szép ajándékokkal készültünk. Ahogy minden éven tantestületünk most is maximálisan kivette a részét a program szervezésében, így erre a napra is nagy szeretettel készültek és várták vendégeinket. A csapatokhoz segítő tanárok voltak beosztva, bármilyen kéréssel nyugodtan fordulhattak hozzájuk. A versenyek végén, a díjazások előtt mindenkit ebéddel vendégeltünk meg a pácini Bárókert Óvoda étkezőjében.
Szeretném megköszönni minden meghívott vendégnek a részvételt, és külön köszönöm a labdarúgó mérkőzések lebonyolításában részt vevő Séra Csaba és Paronai Tamás munkáját!

Díjazás:

  • Labdarúgás
    • 1. hely: Cigánd
    • 2. hely: Karcsa
    • 3. hely: Pácin
    • Különdíj: Góré Zoltán, a Pácini Általános Iskola 7. osztályos tanulója, kiemelkedő kapustevékenységéért

  • Rajzverseny
    • 1. hely: Ricse
    • 2. hely: Bodrogszerdahely
    • 3. hely: Karcsa
Gratulálunk minden csapatnak az eredményes szerepléséhez!

Móré Etelka Intézményvezető és Berta-Potyók Erzsébet DÖK

Facebook Galéria

2023. május 16.

"Petőfi 200" Széphalom - A Magyar Nyelv Múzeuma

A Petőfi 200 pályázat keretén belül Forradalmi nyomozáson vettek részt Széphalmon iskolánk tanulói. A tanulmányi kirándulás helyszínéül a Magyar Nyelv Múzeuma és a körülötte fekvő Kazinczy Ferenc emlékpark szolgált.
36 fős csapatunk két részre osztódott. Az egyik csoport bent, a múzeumban, tárlatvezetéssel kezdett, a másik pedig elkezdhette a nyomozást.
Az emlékpark szépen gondozott, természeti értékként védett. Csodálatos látvány tárult elénk, minden itt töltött perc boldogsággal töltött el minket. A Kazinczy-sírkert mára már nemzeti zarándokhellyé vált. A diákok ezen a helyszínen a magyar irodalmi és nyelvtani tudásukat kamatoztatták. A gyerekek önfeledten, izgatottan, futkostak, keresték feladataikat az emlékparkban. Minden kis csoport sikeresen teljesítette küldetését. Az érdekes feladatok megoldása során közelebbi információt tudtunk meg Petőfiről valamint 1848 márciusának eseményeiről.
Ezt követően átvonultunk az idei Petőfi-kiállítás helyszínére, ahol csoportvezetőnk beszámolót tartott Petőfi életének, „vándorlásának” főbb állomásairól. Azután az Emlékcsarnokba mentünk, mivel a múzeumban sok látogató volt. Itt megismerkedtünk Kazinczy életével, főbb tevékenységével.
Nagyon örültünk, hogy egy ilyen, jól megszervezett, és lebonyolított, a gyerekeknek örök élményt nyújtó tanulmányi kirándulás részesei lehettünk. Reméljük a közeljövőben is részt vehetünk hasonló programon.

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2023.május 10.

Anyák Napja

Isten éltesse az édesanyákat, nagymamákat!

„Megszülettem,
hallgattam s értettem szívének dobbanását
Ázott szemén boldogság s fáradtság
könnyei csillantak rám, ha megtarthatnám
fénylő gyémántokká változtatnám, varázsolnám.

Nődögéltem,
járni és beszélni tanított türelmesen
Meghallgatott , nem hagyta, hogy sírjak szép szóval vigaszt nyújtott, ápolgatott
Éjjel rémálmomból megnyugtatott, Elringatott, Anyám
Úgy ölelj, úgy simíts!
Két kezeddel úgy szoríts
De hogyha mégis elengednél
Én visszajönnék…..” (Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Anya)

Facebook Galéria Anyák napi videó

2023.május 01.

Pénz7

Immár kilencedik alkalommal valósult meg iskolánkban a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét, mely Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló kezdeményezés. Legfőbb célja az, hogy a tanulók pénzügyi ismereteit játékos formában, kötetlen beszélgetés során bővítse. A program a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi alapismeretek fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Ez a kezdeményezés nagy segítség abban, hogy később a fiatalok jobban kezeljék pénzügyeiket. A 2023-as PÉNZ7 pénzügyi témája a Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság volt, amely kiemelten fontos alapozó ismeretanyag a mindennapi pénzügyek és online jelenlét terén. Az élményalapú tanórai anyagok segítségével, interaktív módszerekkel ismerhették meg a diákjaink a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat.

Facebook Galéria

2023.április 24-28.

Fenntarthatósági Témahét

Az általános iskola diákjai részt vettek a 2016 óta minden évben megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Témahét - projektben. Célja, hogy a diákok figyelmét koncentráltan ráirányítsa a fenntarthatóságra, a környezet védelmére. Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért. A felső tagozatosok megtekintették Áder János klímatanórája a Fenntarthatósági Témahéten, ahol sok fontos információt tudhattak meg a diákok. Kémia órán a műanyagok káros hatásait fedezték fel. Az „ezerarcú” erdővel is megismerkedtünk. Interjút készítettünk az udvarunkon élő fákkal. Okos eszközök segítségével kiderítettük, hogy hívják őket. Kéregmintát vettünk róluk. Meghatároztuk magasságukat és életkorukat. Részt vettünk a TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban, mely hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma. Úgy érzem, hogy sikerült a programokon keresztül megragadni tanulóink figyelmét, hiszen szívesen vettek részt az összes programon, ahol aktívak, érdeklődők voltak. A programon való aktív részvételért a DÖK jóvoltából minden tanulót csokival jutalmaztunk. Köszönjük a tartalmas programokat Leskóné Mezei Anikónak.

Facebook Galéria

2023. április 24-28.

2023 HATÁRTALANUL PROGRAM _ HAT-KP-1-2022/1-001366 ERDÉLY

2022-ben iskolánk először pályázott a HATÁRTALANUL PROGRAMRA, melynek célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. Az ERDÉLYI út életre szóló élmény ad diákjainak. Az utazás 2023. április 24-től 28-ig tart. A képes beszámolóval a szülők- tanulók- pedagógusok is részesei lehetnek ennek a tartalmas kirándulásnak. Útvonal 1. nap: Indulás a reggeli órákban. Határátkelés a vállaji határátkelőnél – Nagykároly (Károlyi kastély: A Károlyi család ősi fészke, akiknek kastélya a város egyik legfőbb ékessége. Késő barokk stílusjegyek megtekintése - történelem, művészettörténet) - Zilah (Wesselényi Miklós, Ady Endre - irodalom) - Kolozsvár (rövid városnézés, Kolozsvár leghíresebb szülötte Mátyás király _szobra, szülőházának megtekintése - történelem, Erdély 2. legnagyobb templomának, Szent Mihály templom megtekintése, gótikus jegyek felismerése - hittan, művészettörténet, rajz) – Torda – Balavásár – Korond (népművészeti kirakodó vásár). 2. nap: Reggeli után kirándulás Székelyudvarhely, átkelés a Hargitán (földrajz, Tamási Áron: Ábel a rengetegben központi színhelye - irodalom) – Csíkszereda – Csíksomlyó (kegytemplom megtekintése- hittan) - továbbutazás Gyimesek völgyébe - Gyimesbükk (az 1000 éves határ és a Rákóczi vár megtekintése 3. nap: Reggeli után első megállóhelyünk Felsősófalva (testvériskolai program: találkozás a helyi diákokkal, ajándékok átadása, beszélgetés az iskola életéről, a magyarság helyzetéről - történelem) - Parajd (Parajdi Sóbánya: keletkezése - földrajz, élettani hatásai - egészségtan és környezeti hatásai - környezetvédelem) - átkelés a Bucsin-tetőn (1200 m magasságban: hegyek, völgyek, hágók keletkezése - földrajz) - Gyergyószentmiklós – Szárhegy (szárhegyi Lázár kastély megtekintése) – Gyilkos-tó (keletkezése - földrajz, a tó legendája, az erdélyi mondavilág - irodalom) – Békás-szoros (kb. egy órás séta a szorosban - testnevelés) - kora este visszautazás a szálláshelyre. 4. nap: Reggeli után kirándulás a következő útvonalon: Szováta (séta a Medve tó körül - testnevelés, beszélgetés a tó nevéről, kialakulásáról, heliotermikus tulajdonságáról - fizika, kémia) –Erdőszentgyörgy – Segesvár (városnézés: történelmi belváros a világörökség része, óratorony megnézése, séta a várhegyre - testnevelés, koszorú elhelyezése a Petőfi szobornál, miközben megemlékezünk a költő irodalmi munkásságáról - irodalom, 1848-49-es szabadságharc eseményeinek felelevenítése - történelem) – Fehéregyháza (Petőfi Sándor síremlék - irodalom, történelem) –Székelykeresztúr – Székelyudvarhely (belvárosi városnézés, Szoborpark) – Farkaslaka (Tamási Áron síremlék - irodalom) – visszautazás a szálláshelyre. 5. nap: Reggeli után hazautazás a következő útvonalon: Korond - Marosvásárhely (rövid belvárosi városnézés: a magyaros szecesszió jegyei a Kultúrpalotán - rajz, művészettörténet, rövid séta a Promenádon - testnevelés) – Szatmárnémeti (rövid buszos városnézés) - határátkelés Csengersimánál.

Facebook Galéria Szakmai beszámoló

2023.április.22.

A Föld napja

A Föld napja alkalmából iskolánk tanulói színes és érdekes feladatokat oldottak meg.

Facebook Galéria

2023. április 13.

Beiratkozás - 2023/2024 tanévre

2023. április 12.

HATÁRTALANUL - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

2023. március 22.

A víz világnapja

Iskolánk idén is regisztrált az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által, idén már 13. alkalommal megszervezett HAPPY-hétre. A kezdeményezés hosszú távú célja a gyermekkori elhízás terjedésében szerepet játszó cukrosüdítő-fogyasztás visszaszorítása és az, hogy a gyerekek megismerjék az ivóvíz értékeit. A tanulók tanórákon és tanórákon kívül játékosan ismerhették meg a vízivás előnyeit, fontosságát és a cukros üdítők fogyasztásának veszélyeit. Ezeken kívül sok hasznos információkhoz juthattak az egészséges életmódról, az ivóvíz kinyeréséről, tisztításáról, szállításáról és világméretű problémáiról, mindenki a saját korosztályának megfelelően. Az ismereteken túl rengeteg élménnyel is gazdagodhattak.

Facebook Galéria

2023. március 21.

Iskolanyitogató foglalkozás

2023. március 21-én iskolánk kitárta kapuit a leendő 1. osztályos kisdiákoknak és szüleiknek. Az ISKOLANYITOGATÓ foglalkozásokat két tanító néni tartotta: Deutsch Eszter és Séráné Pandák Erika. Eszter tanító néni tantermi foglalkozása alatt a gyerekek mesét hallgattak, beszélgettek, számoltak, rajzoltak, énekeltek észre sem véve azt, hogy ezek a játékos módszerek a gyerekek képességeit fejlesztették. Erika néni a tornaterembe vitte az óvodásokat és a szülőket, ahol a megtapasztalhatták, hogy a testnevelés órákon az ügyességen túl milyen fontos a koordináció és az együttműködés. A mozgásos páros feladatokat a gyerek- szülő együtt végezte. Izgalmat a sorverseny hozott, ahol a szülő is mindent megtett, hogy a csapatuk győzzön. A RÉSZTVEVŐK jó kedvvel, sok élménnyel térhettek haza, több kisgyerek azzal zárta a napot, hogy: ... DE SZERETNÉK MÁR ISKOLÁBA JÁRNI!!!!

Facebook Galéria

2023. március 15.

2023. március 15. Ünnepi műsor

Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját ünnepeljük. Évforduló? Ünnep? Kinek mit jelent? Egy leckét a történelem tankönyvből. Iskolai ünnepséget. Mit jelentett ükapáink nemzedékének március 15-e és az azt követő 15-20 év? Hogy egymással vitatkozó, türelmetlen, annyira különböző és annyira mást akaró emberek mégis képesek voltak együtt oly ritka kincset teremteni: a szabadságot. Jelentett elveszett barátokat. Porladó emlékeket. Rengeteg család széthullását. Árvaságot. Reménytelenséget. Éhhalált. Nekünk, a műsor készítőinek dalokat, érzéseket, érzelmeket jelent. Múlt és jelen keveredését. A múltnak, melynek ma is van aktualitása, üzenete számunkra. Szükségünk van a megállásra, a történésekre való emlékezésre, az értékelésre, tisztelgésre, tisztelettevésre, arra, hogy együtt legyünk. 2023. március 15., nemzeti ünnepünkre iskolánk diákjai ismét egy színvonalas műsorral készültek. A Sárvirág színjátszó csoport mellett a 3. osztály néptáncosai emelték a műsor fényét.
Köszönjük a program rendezőjének Móré Etelkának, a zenei alapok és a hangosításért felelős Berta-Potyók Erzsébetnek, a 3. osztályosok néptáncát betanító Kovács Borbálának és a gyakorlásért az osztályfőnöküknek Tüzérné Enyedi Editnek.

Facebook Galéria

2023. március 03.

Szépíró, olvasó verseny 2023

2023. február hónapban iskolánk tanulói szépíró és olvasó versenyen vettek részt.


Eredmények:
Szépírás:

  • 1. osztály:
    • 1. hely: Zsarnai Benjámin
    • 2. hely: Góré Izabella
    • 3. hely: Kovács Marcell
  • 2. osztály:
    • 1. hely: Rusznák Mercédesz
    • 2. hely: Balogh Olivér
    • 3. hely: Balogh Klaudia
  • 3. osztály:
    • 1. hely: Juhász Kristóf
    • 2. hely: Juhász Zsolt
    • 3. hely: Horváth Albert Marcell
  • 4. osztály:
    • 1. hely: Balogh Viktor
    • 2. hely: Mocsár Ramóna
    • 3. hely: Oláh Mónika
  • 5. osztály:
    • 1. hely: Hochwart Léna
    • 2. hely: Drotár Vanda
    • 3. hely: Lőrincz Vanessza
  • 6. osztály:
    • 1. hely: Mészáros Dorottya
    • 2. hely: elek Kiara
    • 3. hely: Káló István Márkus
  • 7. osztály:
    • 1. hely: Zimányi Aurél
    • 2. hely: Mocsár Amanda
    • 3. hely: Gombos Vendel Vencel
  • 8. osztály:
    • 1. hely: Lakatos Bianka
    • 2. hely: Nagy Lilien Virág
    • 3. hely: Gál Julianna Mária

Szépolvasó verseny eredménye:
  • 1-2. osztály: Kovács Marcell, Góré Izabella, Rusznák Mercédesz, Balogh Olivér, Balla Amira és Gombos Pamela
  • 3-4. osztály:
    • 1. hely: Horváth Albert Marcell és Juhász Kristóf
    • 2. hely: Tárkányi Hanna
    • 3. hely: Balogh Viktor
    • Különdíj: Drotár Norina
  • 5-6. osztály:
    • 1. hely: Telek Kiara
    • 2. hely: Berta Flóra
    • 3. hely: Lőrincz Vanessza
  • 7-8. osztály:
    • 1. hely: Gombos Vendel Vencel
    • 2. hely: Nagy Lilien Virág
    • 3. hely: Gacsó István

Köszönjük szépen a versenyen részt vevő minden gyereknek és az őket felkészítő pedagógusoknak a munkájukat!

Facebook Galéria

2023. március 03.

Sportélet

Folytatódik a tavaszi Hátsó füves-riportokat előkészítő terepmunka a keleti végeken. A Bodrogköz huszonkét magyarországi települése közül mára háromban, Cigándon, Pácinban és Karcsán maradt futballcsapat. A pácini kastély évszázadokkal ezelőtti hattyústavának medrében az 1950-es évek óta működik futballpálya, ma a legfiatalabb korosztály tartott rajta edzést Paronai Tamás vezetésével. A fiúk megkapó lelkesedése biztosítja, hogy Pácinban nem ez volt a futball hattyúdala.

Facebook Galéria

2023. február 17.

Farsang

2022. február 17-én megrendeztük farsangi mulatságunkat. A 4. osztály kivételével mindenki egyéni jelmezt öltött, ők viszont egy színvonalas műsort adtak elő, ami nagyon tetszett a nézőközönségnek. A jelmezes felvonulások után tombolahúzásra került sor. Ezúton szeretnénk megköszönni a farsangi felajánlásokat támogatóinknak. Amíg a tanulók iskolánk tornatermében mulatoztak, addig a pedagógus kollégák fánkot sütöttek a gyerekeknek. A mulatság egy rövid discóval zárult. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.

Facebook Galéria

2023. január 24.

Német Országismereti Verseny

A Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium által rendezett NÉMET ORSZÁGISMERETI VERSENYÉN iskolánk 8. osztályos lányai a kiváló II. helyezést érték el. A 7. osztályos fiúk is ügyesek voltak, ők a IV. helyen végeztek. Köszönjük Paronainé Séra Gabriella tanárnő felkészítő munkáját.
NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK

Facebook

2023. január 22.

Magyar Kultúra Napja 2023

1989 óta január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon évről évre megemlékezünk a kulturális értékeinkről, hagyományainkról, azokról a híres magyar kutatókról, művészekről, közéleti személyekről, akik a nemzeti kultúra fejlődéséért munkálkodtak. A Himnusz 200. évfordulójának tiszteletére színvonalas megemlékezést tartottunk, amelyen nemcsak nemzeti imádságunk előtt tisztelegtünk, hanem az egyik legnagyobb magyar költőegyéniség Petőfi Sándor emlékének is. Intézményünk minden tanulója részt vett a megemlékezésben: tablót készítettek Petőfi Sándor életének állomásairól, közös verseléssel elevenítettük fel legismertebb költeményeit, illusztrációk készültek verseihez. A rajzszakkörösök egy nagyon élethű Petőfi domborművet készítettek. A megemlékezés zárásaként megzenésített Petőfi versek csendültek fel az alsó és felső tagozatosok előadásában. A színvonalas műsorra az osztályokat az osztályfőnökök és a magyart tanító pedagógusok, Révész Kornél rajztanár, illetve a zenei előadást Kánya Tamás lelkes munkája segítette elő.

Facebook Galéria

2022. december 21.

Karácsony 2022

Az iskolai tanév egyik legkedveltebb napja december vége, amikor a karácsonyi ünnep előtt, az utolsó tanítási napon ünnepséget tartunk. Iskolánk pedagógusai, gyerekei igyekeztek az ünnep meghittségét, szépségét előkészíteni. Az eseményre a Prof. Czinke Ferenc Faluházban került sor, ahol az intézményvezető, Móré Etelka köszöntötte a megjelent vendégeket, óvodásokat, szülőket. Ezt követően Pácin község polgármester-asszonya, Gégény Zsuzsanna méltatta tanítói munkánkat, emlékezett a régi idők karácsonyára. Az egyházak képviselői Debreceni Zoltán görögkatolikus paróchus, és Lőrinc Attila református lelkész Jézus Krisztus születésére emlékeztek. Kiemelték, hogy ahogyan egy kisded a jászolban reményt tudott adni a világnak, a keresztények is arra hivatottak, hogy Krisztus nyomdokain haladjanak, és a világ világossága legyenek. Senki sem mondhatja, hogy ehhez túl tökéletlen vagy túlságosan átlagos volna: minden egyes személy arra hivatott, hogy jót tegyen a világban. Hagyományosan betlehemes műsorral készültek iskolánk alsós diákjai, amit ezen az éven a harmadikosok adtak elő. Felkészítő tanító nénijük Tüzérné Enyedi Edit volt. A Vadvirág táncszakkör diákjai az ismert karácsonyi dalokra jól megkoreografált tánccal alapozták meg a hangulatot. Köszönjük Séráné Pandák Erikának a lépések betanítását. „Legyen az ünnep csendes, mint szíved dobbanása, Legyen békés, mint a hó hullása, Legyen szép, mint gyertya ragyogása, És vidám, mint gyermek kacagása.” BOLDOG KARÁCSONYT!

Facebook Galéria

2022. december 20.

Iskolánk fája

“Béke szálljon minden házra, Kis családra, nagy családra. Karácsonyfa fenyőága, Hintsél békét a világra!” Köszönjük a fát Gecse Istvánné

1 / 8
2 / 8
3 / 8
4 / 8
5 / 8
6 / 8
7 / 8
8 / 8

2022. december 06.

Mikulás 2022

Az iskolai Mikulás ünnepség nagyszerűen sikerült! A gyerekek nagyon örültek a Mikulás érkezésének és az ajándékainak. A program során énekek, versek és játékok szórakoztatták a diákokat, amelyek biztosították a vidám hangulatot. Az ünnepség mindenki számára kedves emléket hagyott, amely biztosan felidézi a karácsonyi örömöt és vidámságot.

Facebook Galéria

2022 - 2023

Pedagógiai tevékenységeink

Intézményünk– összhangban az oktatáspolitikai célkitűzésekkel és az irányadó jogszabályokban a nevelésre-oktatatásra vonatkozó, annak szellemiségét megfogalmazó normákkal, valamint az iskola pedagógiai programjában lefektetett elvekkel és más, az intézmény működését meghatározó előírásokkal kiemelt feladataként a kompetencia fejlesztést jelölte meg. A tantárgyak és az egyéb foglalkozások tematikájában e terület fokozott hangsúllyal szerepel, támaszkodva az elmúlt tanévekben szerzett tapasztalatokra. A képekkel szeretnénk bemutatni az iskolánkban folyó oktatási, nevelési folyamatokat, módszereket, technikákat, amelyek pedagógusaink szakmai hozzáértése, elhivatott munkája által valósulnak meg.
1. osztály - Antakaténusz játék a hétfő reggeli beszélgető kör után. Figyelem és koncentráció fejlesztés ( Deutsch Eszter pedagógussal)
2. osztály - Memóriafejlesztés, Figyelem, Emlékezet, Finommotorika fejlesztése (Fekete-Magyar Nóra pedagógussal)
3. osztály - Rajz - fák ősszel (Tüzérné Enyedi Edit pedagógussal
4. osztály - Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő c. mese feldolgozása kooperatív munkában (Pálur Zsanett pedagógussal)
5. osztály - A LEGO We Do 2.0 készlet segítségével megépítették a robotokat, majd programoztak. Fejlődött a logikus és algoritmikus gondolkodásuk. A robotok sikeres elindítását a videók között nézheted meg. (Magyarné Tóth Ildikó pedagógussal)
6. osztály - Törénelem - Projektmunka - Loyolai Ignác ( Mészáros Dorottya és Zsarnai Nikolasz - diákmunka), Projektmunka - Luther Márton ( Telek Kiara, Paronai Lóránt) (Móré Etelka pedagógussal), Projektmunka - Kálvin János ( Juhász Zoltán, Káló Márkus, Balogh Kiara munkája)
6. osztály - Kreativitás, Kézműves tevékenység (Technika Óra: Deutsch Eszter pedagógussal)
6. osztály - Főnevek csoportjai, alapszófajok csoportosítása szókártyák és sajátkészítésű PAT kupakokkal. (Vajdáné Biró Sarolta pedagógussal)
6. osztály - Ludas Matyi feldolgozása kooperatív technikákkal. (Vajdáné Biró Sarolta pedagógussal)
8. osztály - Alárendelő mondatok - csoportosítása, elemzése, gyakorlása interaktív módszerrel (Learning Apps) (Vajdáné Biró Sarolta pedagógussal)

Facebook Galéria Lego Robot videó 1/3 Lego Robot videó 2/3 Lego Robot videó 3/3

2022. október 28.

Pályaorientációs nap 2022

2022. október 28-án intézményünkben Pályaorientációs napot tartottunk. A tanítás nélküli munkanapon iskolánk minden tanulója részt vett. A programokat úgy állítottuk össze, hogy játékos feladatokon keresztül az alsós és felsős gyerekek is betekintést nyerjenek a különböző szakmák rejtelmeibe. Ezen kívül volt még rendőrségi és fodrász bemutató is. A napot divatbemutatóval zártuk. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a számukra megszervezett napot.

Facebook Galéria

2022. október 27.

Néptáncverseny

2022. október 27-én a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola „Dömötör felé jár az idő” Népdaléneklési és Néptánc versenyen EZÜST MINŐSÍTÉST nyertek diákjaink. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!!!! (3. osztály)

Facebook Galéria

2022. október 27.

Gyöngyszemek a természetből

Tanulóink október hónapban osztályonként őszi termésekből, falevelekből készítettek képeket, figurákat. Mint a mellékelt képek is mutatják, nagyon kreatív alkotások születtek. A tanulók nagyon lelkesen és örömmel vettek részt az alkotásban.

Facebook Galéria

2022. október 26.

NTP-INNOV-21-0123 Bábozzunk! MAGYAR NÉPMESE NAPJA 2022

Sajtóközlemény

1 / 4
2 / 4
3 / 4
4 / 4

2022. október 21.

2022. október 23. - megemlékezés

2022. október 21-én, itt PÁCINBAN tisztelettel emlékeztünk 56 hőseire és erőt merítettünk ebből az emlékezésből! 1956. október 23. történései ugyanis a jövőnek szóltak, s mai szabadságunk alapját teremtették meg. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, ahogy megszületett és élt, s ahogy szellemisége túlélte a kegyetlen megtorlás időszakát az maga volt a csoda. " ....1956-ban mindnyájan egyek voltunk abban, hogy rabláncunkat nem hordjuk tovább, s a megszállók és bábjaik hadát elűzni innen van elég erőnk.. és lesz még boldog, szép magyar jövőnk...."

Facebook Galéria Videó megtekintése

2022. október 06.

1849. október 6. Tisztelet a hősöknek!

“Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;”
Ady Endre versével az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésére emlékezünk.

Facebook

2022. szeptember 30.

MAGYAR NÉPMESE NAPJA 2022

Facebook Galéria

2022. szeptember 2.

Tanévnyitó 2022

Bár még érezzük a nyár hatását, mégis kezdetét vette a 2022-23-as tanév. Magunk mögött hagytuk a pihenést, a csodálatos nyaralást, a vízpart melletti kikapcsolódást, a napozást, a finom ízletes fagylaltokat, a kalandokkal teli táborokat és kirándulásokat. Ismét zajos lett az iskolánk

Facebook Galéria

2022. július

Zánka 2022

Lila a tábor, NYÁRI 5 a mi otthonunk. Lila a tábor élményekkel gazdagodunk. Csak a lila, csak a lila hej, hej……

Facebook

2022. június 20 - 24.

Csodaszarvas napközis tábor alsó évfolyam

2022. június 20-án iskolánkban elkezdődött a Csodaszarvas napközis tábor. A hét folyamán az alsó évfolyamos tanulók közül 30 fő tartalmas programokon vehet részt.
Vezető pedagógusok: Tüzérné Enyedi Edit, Fekete-Magyar Nóra, Séráné Pandák Erika és Kiss-Tóth Beáta

Facebook Galéria

2022. június 18.

Ballagás

2022. június 18-án iskolánk 11 végzős tanulója búcsúzott el színvonalas műsor keretében iskolánktól. Az ünnepségen búcsúztatta a diákokat Pácin Község Önkormányzata nevében Gégény Zsuzsanna Polgármester asszony és kis ajándékkal kedveskedett minden végzősnek. Móré Etelka intézményvezető asszony búcsúbeszédében néhány útravaló gondolattal, tanáccsal, jókívánsággal engedte el gyermekeinket, hangsúlyozva a tanulás fontosságát. 3 elballagó diák édesanyjának elismerő oklevéllel köszönte meg a 8 év alatt iskolánkért végzett közösségi munkáját.
Osztályfőnök: Vajdáné Biró Sarolta

Facebook Galéria

2022. június 17.

Nyugdíjba vonuló pedagógusunk köszöntése

A nyugdíjba vonulás nagy dolog és meghatározó pillanat egy ember életében. Egy fejezet lezárul, és elkezdődik egy új. Sokak számára a nyugdíjba vonulás a munka végét jelenti, de vannak olyanok is, akik nyugdíjba vonulás után egy teljesen új karriercélt tűznek ki maguk elé, pl. hogy teljes idejüket a családra, unokáikra fordítják.
A mi kis tantestületünkből is ezt az új karriert választotta Tóthné Nagy Hajnalka, aki 31 éve a Pácini Általános Iskola pedagógusa, tanító nénije- igazgató nénije volt.
Kiváló szakmai felkészültségét, emberi magatartását a nevelőtestületi közösség és a szülők is elismeréssel fogadták. Időt és energiát nem kímélve minden lehetőséget kihasznált, hogy felkeltse diákjai érdeklődését és megszerettesse velük az iskolát. Tanítványait jó pedagógiai érzékkel tudta tevékenykedtetni, az új ismeretek befogadására serkenteni. Kollégáit segítette, szakmai továbbképzésre, igényességre, minőségi munkára, humánus nevelésre bíztatta őket. Szakmai életútja során alkalmazkodott a szerepelvárásokhoz: volt szakkörvezető, diákönkormányzat vezető, pályázatokban szakmai vezető és több éven át intézményvezető. Azt vallja, hogy a minőségi munka feltétele az iskolában a lelkiismeretesség mellett a szakmai és módszertani tudás magas szintje.
Köszönjük sokoldalú, lelkiismeretes és eredményes munkáját. Gratulálunk tartalmas életútjához. Nyugdíjas éveihez kívánunk nagyon jó egészséget, hogy unokái nevelésében még hosszú évekig részt vehessen és a velük töltött idő minél tovább tartson örömben és boldogságban.
Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Tóthné Nagy Hajnalka pedagógus részére.
Gratulálunk az elismeréshez!

Facebook

2022. június 17.

Tanévzáró

2022. június 17-én tartottuk meg iskolánkban a tanévzáró ünnepségünket, ahol intézményvezető asszony átadta a megérdemelt bizonyítványokat, jutalomkönyveket. Ünnepélyes keretek között búcsúzott el 40 év munka után nyugdíjba vonuló pedagógusunktól, Tóthné Nagy Hajnalkától, aki emlékplakettet vehetett át a 4 évtizedes munkájának elismeréseképpen. A tanévet színvonalas műsorral zárta le a 4. osztály.

Facebook Galéria

2022. június

Osztálykirándulások 2022

Június elején iskolánk tanulói osztálykirándulásokon vettek részt.
Az 1. osztály Sátoraljaújhelyen egy fantasztikus játszótéren szórakozhatott.
A 2-3-4. osztály Lillafüreden, a Szent Anna-cseppkőbarlang szépségére csodálkozhatott rá.
Az 5., 6., 7. osztály a Magyar Kálváriát látogatta meg, míg a 8. osztály kerékpártúrán vett részt.
Egy nagyon tartalmas, szórakoztató, fárasztó, de ugyanakkor élményekkel teli napot tudhatnak maguk mögött. A gyerekek nagyon jól érezték magukat.

Facebook Galéria

2022. május 31.

XX. Kastély Kupa

2002 májusában Pogány László tanár úr kezdeményezésére először rendeztük meg a Kastély Kupát. Ötletét Szabó Tiborné igazgató asszony örömmel támogatta, hiszen mindenkiben munkálkodott a tenni akarás, a megszokottól való eltérés, igény az egészséges életmód- sportolás iránt, valamint az egészséges kíváncsiság a más iskolákkal való megmérettetés irányában. Célként határoztuk meg a labdarúgás népszerűsítését, a határmenti és a határon túli (elsősorban Bodrogközi) iskolák tanulóinak versenylehetőségének biztosítását, valamint a hagyományteremtést.
Rendezvényünk az évek folyamán Petruska Margit tanárnőnek és Móré Etelka intézményvezető asszonynak köszönhetően rajzversennyel bővült. Nagy örömmel vettük, hogy a meghívott iskolák évről évre egyre több tehetséges, kreatív tanulót küldenek erre az eseményre. Az elkészült gyönyörű rajzok, festmények, tablók iskolánk falait díszítik.
Kezdeményezésünket a mai napig Pácin Község Önkormányzata és a helyi Sportklub támogatja. Köszönjük pártfogásukat.
A labdarúgóverseny díja a vándor kupa elnyerése, amit egy évig őriz a győztes csapat. Amennyiben 3-szor egymás után nyeri el ugyanaz a csapat, a kupa náluk marad. 2012-ben ezt a kupát a Pácini Általános Iskola megnyerte, most a második kupa járja éves útjait. Reméljük nemsokára gazdára talál.
A versenyek két helyszínen folytak: a sportpályán a labdarúgás zajlott, itt a vezető tanár Berta-Potyók Erzsébet, a Mágócsy kastélyban pedig a rajzosok kezdhettek neki a munkának Révész Kornél tanár úr irányításával. A csapatokhoz segítő tanárok voltak beosztva, bármilyen kéréssel nyugodtan fordulhattak hozzájuk.
Értékelés:
A fociban érvényesült a fair-play, az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje. Az elkészült rajzok arról tanúskodnak, hogy a diákoknál szárnyalt a fantázia és mertek játszani a színekkel.

Eredmények:
Labdarúgás:
1.hely: Karcsa
2. hely: Cigánd
3. hely: Pácin
4. hely: Nagyrozvágy
5. hely: Szomotor

Rajzverseny:
Alsó tagozat:
1.hely: Gál Sára Abigél 2.o., Cigánd
2. hely: Dorony Jádé Eliána 4.o., Cigánd
3. hely: Miklós Ádám 4.o., Karcsa
Különdíj: Demeter Jázmin 4.o., Bodrogszerdahely
Felső tagozat:
1.hely: Mollár Zola 6.o., Bodrogszerdahely
2. hely: Balogh Kiara 5.o., Pácin
3. hely: Horváth Csenge Kiara 5.o., Cigánd
Különdíj: Oláh Anasztázia 6.o., Karcsa

Facebook Galéria

2022. május 26.

Gyereknap 2022

2022. május 26-án a Czinke Ferenc Faluház szervezésében iskolánk tanulói gyermeknapon vehettek részt a Báró-kertben. Érdekes, játékos feladatokat oldhattak meg. A délután lezárásaként eredményhirdetésre került sor, ahol értékelték a gyerekek teljesítményét. Ezt követően mindenki kapott egy finom jégkrémet, amelyet a melegben jóízűen el is fogyasztottak. Köszönjük a tartalmas délutáni program megszervezését Trimáj Renátának és segítőinek.

Facebook Galéria

2022. május 23.

Gyereknap, DÖK-Nap

2022. május 23-án tanulóink a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében egy felejthetetlen, programokban gazdag napot tölthettek el együtt. Volt szabadtéri játékok, sas bemutató, íjászat, ugrálóvár, pirográfia. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.

Facebook Galéria

2022. május 18.

Néptánc bemutató 1-2. osztály

2021. szeptember 1-jétől kezdte meg működését intézményünkben a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Heti 2 alkalommal a tanulók gyermekjátékokkal és táncokkal ismerkedtek meg, ezt kiegészítő készségfejlesztő gyakorlatokat végeztek, népdalokat tanultak. A tanév vége felé iskolánk 1. és 2. osztályos tanulói nagy szeretettel és izgalommal mutatták be szüleiknek éves munkájukat. A bemutató előadás nagy sikert aratott. Köszönjük a foglalkozást oktató BORI néninek, aki elkötelezett szakembere a magyar néptánc kultúra megismertetésének és tanításának. Munkájának sikeréhez hozzájárult a gyerekek nyitottsága és kitartása, valamint a pedagógusok támogató jelenléte.

Móré Etelka intézményvezető

Facebook Galéria

2022. május 17.

Fenntarthatósági témahét 2022.

Az általános iskola diákjai részt vettek a 2016 óta minden évben megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Témahét - projektben. Célja, hogy a diákok figyelmét koncentráltan ráirányítsa a fenntarthatóságra, a környezet védelmére. Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.
Idén az alsó tagozatos tanulóink vettek részt a projektben. Ennek kapcsán felfedezhették, hogy milyen nagy a víz jelentősége, mennyire fontos az emberek életében betöltött szerepe. A víz körforgását, halmazállapotának változását és vízi élőlényeket ismerhettek meg a játékos foglalkozásokon keresztül.

Facebook Galéria

2022. május 11.

Sárospatak - Múzeumlátogatás 7.o.

2022. 05. 11-én iskolánk 7. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretén belül Sárospatakon a Rákóczi Múzeum foglalkozásain vettek részt.

Facebook Galéria

2022. május 06.

Anyák napja

2022. május 3-án iskolánk alsó tagozatos tanulói színvonalas Anyák napi műsorral emlékeztek meg az édesanyákról és nagymamákról. Mind a 4 alsós osztály lelkesen és örömmel készült erre az alkalomra. Verssel, énekkel és tánccal köszöntötték szeretteiket.
Az ünnepség végén átadták a saját maguk által készített kis ajándékokat a meghatódott szülőknek.

Facebook Galéria

2022. április 22.

A Föld napja

A Föld napját legelőször 1970. április 22-én ünnepelték. Egy amerikai egyetemista kezde-ményezésére közel 20 millió ember emelte fel a szavát bolygónkért. Az esemény nagyon sok változást hozott, szigorú törvények születtek a vizek és a levegő védelme érdekében. 1990-től a Föld napja már világméretű rendezvénnyé vált, szinte a világ összes országa különféle rendezvényekkel hívja fel a figyelmet bolygónk védelmére. Magyarországon környezetvé-dők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt. 1990. április 22. óta hazánkban is minden évben megünnepeljük a Föld napját.
Ebből az alkalomból a DÖK szervezésében iskolánk tanulói különböző feladatokat végeztek. A napot szemétszedéssel kezdtük, majd ezt követően érdekes feladatok vártak a diákokra. Volt videó nézés, kvíz kitöltés, kupakokból szavak kirakása, gyerekekből a Föld szavunk kialakítása, kézlenyomat rajzolása. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. A képek önmagukért beszélnek. A tanulók a napot a szabadidő hasznos eltöltésével és egy finom hot-dog elfogyasztásával zárták.

Facebook Galéria

2022. április 20.

Iskolába hívogató foglalkozás 2022

2022. április 20-án a Pácini Bárókert Óvoda nagycsoportosai, szüleik és az óvónénik iskolanyitogató foglalkozásokon vettek részt, ahol betekintést kaptak az iskolánk mindennapi életébe. A gyerekek az életkoruknak megfelelő formában élhették át azt, ahogyan a játék tanulássá alakul. Az óvodások számára készített izgalmas feladatok minden érzékszervükre, képzeletükre hatottak. A leendő első osztályosok számoltak, írtak, színeztek, énekeltek, kézműveskedtek, interaktív panelen játékos feladatokat oldottak meg. Végezetül pedig a jelenlegi első osztállyal sport- és váltóversenyen vettek részt. Erika és Anikó tanító nénik ajándékokkal jutalmazták az ügyes gyerekeket.

Facebook Galéria

2022. április 19.

A költészet napja

Hagyományainkhoz híven A költészet napja alkalmából megrendezésre került iskolánkban a szavalóverseny. 27 lelkes diák bizonyította be versmondó tehetségét. A következő eredmények születtek:
2. osztály
1. hely: Nagy Szófia Vanda
2. hely: Gombos Gergő
3. hely: Ónodi Benjamin
Különdíj: Lakatos Dániel Bence és Ónodi Szebasztián

3. osztály
1. hely: Zsarnai Diána
2. hely: Oláh Mónika
3. hely: Balogh Viktor

4-5. osztály
1. hely: Mészáros Dorottya
2. hely: Balogh Nikolasz és Berta Flóra
3. hely: Berta Áron

6-8. osztály
1. hely: Zimányi Aurél
2. hely: Horváth Kornél
3. hely: Gombos Vendel Vencel és Oláh Réka

Mindenki díjazásban részesült. Gratulálunk a résztvevőknek!

Facebook Galéria

2022. április 13.

Iskolába hívogató

2022. április 04-08.

Digiláis témahét 2022

A Pácini Általános Iskola a hagyományaihoz híven minden évben csatlakozik az országosan megrendezésre kerülő Digitális Témahét eseményeihez. Ebben a tanévben az 5-6. osztályos tanulók részvételével magyar, matematika, digitális kultúra órákon bizonyították be a diákok a digitális világban való jártasságukat. A képek is bizonyítják, hogy ügyesen készítenek ppt-t és adják elő az elkészített munkát. Hatékonyan és szívesen alkalmazzuk a tanítási órákon a tableteket. Tanulóink ismerik és jól használják az internetes weboldalakon található különböző feladattípusokat.
A János vitézt és a Toldit dolgoztuk fel napjaink modern módszereivel.

Facebook Galéria

2022. április 04.

A víz világnapja

2022. március 22-én rendeztük meg iskolánkban a Víz világnapját. A gyerekek a nap folyamán plakátokat és rajzokat készítettek a vízről, valamint feladatlapot oldottak meg e témakörben.
Délután tettünk egy nagy sétát, ellátogattunk a szennyvíztisztító telepre, ahol Sütő László tartott egy rövid kis előadást a szennyvíztisztító működéséről és folyamatáról.
Kellemesen elfáradva tértünk vissza az iskolába, ahol minden diák kapott egy üveg ásványvizet és egy kis süteményt, amelyet jóízűen el is fogyasztottak.

Facebook Galéria

2022. március 23.

Közlemény a tankötelessé váló gyermekek beiratkozásáról a 2022/2023-as tanévre

2022. március 10.

Felhívás!

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy 2022. március 16-tól folyamatosan, a hagyományos oktatási rendnek megfelelően működik tovább a nevelés-oktatás intézményünkben.

2022. február 04.

LEGO ROBOT szakkör 2022

A LEGO az egyik leginnovatívabb játék ahol csak a fantázia szab határt, mindemellett nagyszerű kikapcsolódás a gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A robotokat mindenki szereti, a kettő ötvözetét pedig lehetetlen nem élvezni.

Facebook Galéria

2022. január 24.

A Himnusz születésnapja

1989 óta január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon évről évre megemlékezünk a kulturális értékeinkről, hagyományainkról, azokról a híres magyar kutatókról, művészekről, közéleti személyekről, akik a nemzeti kultúra fejlődéséért munkálkodtak.
Az elmúlt két évben kialakult járványhelyzet nehézségei ellenére is igyekszik a Pácini Általános Iskola tantestülete és iskolánk tanulói méltó módon megünnepelni e jeles napot.
2022- január 17-január 21. között nyelvi hetet szerveztünk. A hét folyamán a tanítási órákon, a délutáni foglalkozások alkalmával intézményünk minden diákja azon munkálkodott, hogy minél mélyebb ismereteket szerezzenek az egyetemes nemzeti kultúra nagyjairól. Rendhagyó tanítási óráinkon a történelem, a magyar, a fizika tanórákon megismerték az irodalom, a nyelvészet, a kutatás, a találmányok, a felfedezések terén maradandót alkotó nagyjaink tevékenységét, kezükbe foghattak olyan magyar találmányokat, amelyek nélkül szinte elképzelhetetlenek mindennapjaink.(gyufa, dinamo, transzformátor, golyóstoll).
A hét minden napján igyekeztek tanulóink egyéni munkáikkal gyarapítani, gazdagítani egyéni kultúrájukat, hozzátenni a magyar nemzeti értékekhez. A szépíró versenyen a 2-8. osztály tanulói azon igyekeztek, hogy a legszebb írásukkal másolják le nemzeti imádságunk, a Himnusz első versszakát. 14 tanuló vett részt a Czinke Ferenc Faluház által rendezett szavalóversenyen, ahol mindenki megállta a helyét, s könyvjutalomban részesültek. 3 tanuló vett részt a Cigándon megrendezett mesemondó versenyen, bízunk benne, hogy eredményes szereplésükkel hozzájárulnak iskolánk hírnevének öregbítéséhez.(Telek Kiara Jázmin, 5. osztály, Gombos Vendel, Vencel, Zimányi Aurél 6. osztályos tanulók.
Intézményünkben két művészeti iskola is folytat néptáncoktatást, ők egy rövid népdal- néptánc összeállítással bizonyították tehetségüket.
Iskolánk minden osztálya bebizonyította, hogy egy verssel, egy mesével, egy énekkel, egy tabló elkészítésével értéket közvetítenek, gazdagítják a magyar kultúrát.
A pácini Idősek klubjával szoros kapcsolatot ápol intézményünk, ők egy videóra vett énekléssel tették színesebbé a hét rendezvényeit! Köszönjük szépen.

Videó megtekintése

2021. december 12.

NTP-INNOV-21-0123 "Bábozzunk!"

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása" című, NTP-INNOV-21 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-INNOV-21-0123 számú "Bábozzunk!" című pályázatunk sikeres lett, így 2021. november 15-től szakkör formájában folytatódik a tehetséggondozás intézményünkben.

Facebook Galéria

2021. december 09.

Adventi készülődés

A gyerekek saját készítésű díszei mindig szebbé varázsolják az iskola fáját. Ez idén sem maradt el természetesen, a hangulatot pedig a kandalló mellett élvezhetik ki igazán.

Facebook Galéria

2021. december 06.

Mikulás

Iskolánkat idén is meglátogatta a Mikulás, zsákját minden földi jóval megpakolva érkezett a gyerekek nagy örömére.

Facebook Galéria

2021. november 17.

Lázár Ervin Program 2021/2022

Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai célja a kulturális alapellátás kiszélesítése és ennek segítségével a nemzeti identitás megerősítése a tanulókban.
E célok megvalósítása érdekében indult útjára az európai viszonylatban is egyedülálló Lázár Ervin Program. A program egyedülállósága, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét. Tanulóink a tanév folyamán ennek a programnak a segítségével színvonalas előadásokon vehetnek részt.

Facebook Galéria

2021. november 12.

Pályaorientációs nap

2021.november 12.-én intézményünkben Pályaorientációs napot tartottunk. A tanítás nélküli munkanapon részt vett iskolánk minden diákja, hiszen nem könnyű eldönteni, milyen szakmát válasszon majd 14-15 évesen a diák. A nap programját úgy állítottuk össze, hogy az alsós gyerekek is megismerkedjenek a különböző szakmákkal, betekintést nyerjenek a felnőttek, a „munkások” világába.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság részéről Tóth Imre főtörzszászlós tartott érdekes szakmai bemutatót a rendőrség munkájáról, amit kicsik- nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel hallgattak. Az előadás után kipróbálhatták, kézbe foghatták a rendőri munkát segítő eszközöket, bele is bújhattak a rendőr életét védő golyóálló- és egyéb védő mellényekbe. Megtapasztalhatták, hogy komoly állóképességet igénylő, felelősségteljes munka az övék.

A 7-8. osztályban a Szerencsi Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részéről Kveck Gabriella és Géczy György tartott bemutató előadást az iskolájukban elsajátítható szakmákról, a gyakorlati helyekről. Több nyolcadikos érdeklődését is felkeltette az a lehetőség, hogy duális képzésben a tanulás mellett a gyakorlóhelyek munkabért fizetnek a diákoknak, illetve, hogy külföldi szakmai utak is biztosítják a szakmák elsajátítását.

A pályaválasztás előtt álló 7-8. osztály üzemlátogatáson is részt vett. A Polgármesteri Hivatal fenntartásával működtetett tészta készítő üzemben kísérhették figyelemmel, hogyan készül az üzemi konyhára a „ mákos „ tészta alapja. A kertészeti munkát is testközelből láthatták, kezükbe fogták a répaásáshoz szükséges ásót.
A kőműves munka szépségeiről és nehézségeiről Tárkányi Ferenc tartott rövid beszámolót, illetve bemutatta az általa irányított és végzet munka után most elkészült zöldségmosó-, és tároló takaros kis épületét.

Az osztályfőnökök a nap folyamán különböző játékos feladatok, tesztek , kisfilmek segítségével igyekezték diákjainknak bemutatni a tanulható szakmák sokaságát.
Köszönjük minden kedves előadóknak és iskolánk dolgozóinak, hogy hozzájárultak a nap sikeres lebonyolításához.

Vajdáné Biró Sarolta

Facebook Galéria

2021. november 06.

Csibeavató

2021. október 22-én tartottuk meg a már iskolánkban hagyománnyá váló Csibeavatót, ahol az 1. és 5. osztályos tanulókat avattuk fel. A vegyes csapatok kialakítása után a gyerekek különböző ügyességi feladatokat oldottak meg. A 2 csapathoz csatlakoztak még az osztályfőnökeik, Fekete-Magyar Nóra tanító néni és Paronainé Séra Gabriella tanár néni, valamint a két új kolleganő, Magyarné Tóth Ildikó és Pálur Zsanett is, akiket szintén felavattunk.
A DÖK segítségére voltak a 8. osztályos tanulók, akik szívesen segítettek a gyerekeknek a feladatok elvégzésében.
Az avató nagyon jó hangulatban telt, kicsik és nagyok egyaránt élvezték.
A feladatok elvégzése után fogadalomtételre került sor.
Az avatás végén a diákok és a pedagógusok egy nyakláncot kaptak, amelyen egy kis csibe képe látható.

Berta-Potyók Erzsébet DÖK vezető

Facebook Galéria

2021. október 23.

1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os forradalom és szabadságharc, vagy az 1956-os népfelkelés Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
Iskolánk Sárvirág színjátszó csoportjának előadása méltó megemlékezése volt e jeles eseménynek.

Felkészítő tanárok: Móré Etelka és Vajdáné Biró Sarolta

Facebook Galéria

2021. október 12.

A falu bora

2021. október 12-én iskolánk első osztályos tanulói meghívást kaptak az Idősek klubjába, hogy betekintést nyerjenek a mustkészítés rejtelmeibe.
A gyerekek kipróbálhatták a szőlődarálást, préselést, megkóstolhatták a szőlő mustot. Feri és Zoli bácsi elmesélte nekik a bor készítés fázisait, amelyet a gyerekek érdeklődően hallgattak.
Nagyon érdekes és vidám hangulatú rendezvény volt, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat.

Facebook Galéria

2021. október 08.

Kis egészségnap

2021. október 8-án tartottuk meg az egészségnapot a Pácini Általános iskolában. Célunk az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják és megtanulják, hogy milyen is egészségesen élni. Hét helyszínen olyan tevékenységeket kínáltunk tanítványainknak, amelyek hasznosíthatók a mindennapi életükben, s remélhetőleg hozzájárulnak szemléletformálásukhoz, testi-lelki fejlődésükhöz.
A programot közös tornával kezdtük, majd az alsó tagozatosok meghallgattak egy érdekes előadást az egészséges életmódról. Eközben a felsősök ügyességi versenyen vettek részt az udvaron, ahol megmutathatták tehetségüket, kreativitásukat a különböző versenyszámokban. Ezt követően csere történt. Az előadás és az ügyességi számok után a tanulók különböző állomáshelyeken adtak szert tudásukról, mind fejtörős, mind ügyességi feladatokban.

Állomások:
1. állomás: puzzle- egészséges ételek kirakása
2. állomás: kóstolás bekötött szemmel
3. állomás: quiz
4. állomás: ügyességi feladatok a tornateremben
5. állomás: ugrálóvár - a Magyar Református Szeretetszolgálat felajánlása

Míg a gyerekek a különböző állomáshelyeken töltötték az időt, addig a pedagógusok finom gyümölcssalátát készítettek, amelyet a program lezárásaként minden diákunk megkóstolhatott.
Egy tartalmas, élményekkel gazdagodott napot tölthettek el a tanulók.

Berta-Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2021. október 06.

Az Aradi Vértanúk Emléknapja

Faludy György
Október 6.
(részlet)

A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.

Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
– Az Al-Dunán – szólt – mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki –
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.

Facebook Galéria

2021. szeptember 30.

A Magyar Népmese Napja

2021. szeptember 30-án a Magyar Népmese Napját ünnepeltük. Iskolánk tanulói a tornateremben csapatokba szerveződtek.
Nevet választottak, melyek a meséhez kapcsolódtak: ÓRIÁSOK ORSZÁGA, BERGENGÓCIA, SÁRKÁNYOK ORSZÁGA, TÜNDÉRORSZÁG, BOSZORKÁNYOK ORSZÁGA, ÓPERENCIA ÉS MANÓORSZÁG. A 7 próbát kellett teljesíteniük, amelyek között voltak ügyességi és szellemi feladatok is. A megmérettetés során mesékkel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a gyerekek, hétmérföldes csizmában segítettek Csizmás Kandúrnak kincset gyűjteni, Hamupipőkeként lencsét, babot válogattak és megehették a boszorkány „mézeskalács” házikóját is.
A próbákat végül a Sárkányok országa és Boszorkányok országa lakói teljesítették a legügyesebben. Jó hangulatú, érdekes délutánt tölthettünk együtt.
Köszönjük a szervezést Tüzérné Enyedi Edit és Vajdáné Biró Sarolta pedagógusoknak.

Facebook Galéria

2021. szeptember 23.

A Magyar Diáksport Napja

Immár hagyományosan iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az Európai Diáksport Napjához, amelynek keretében két alkalommal is sportolhattak tanulóink.
2021. szeptember 23-án órai keretek között tartottuk meg ezt a napot. Célunk az volt, hogy közösen, de mindenki a saját képességeihez mérten mozogjon. A mozgás által nyújtott pozitív hatásokat, mint az egészség támogatása, a kapcsolatok erősítése, a lelki egyensúly, minden lehetséges alkalmat megragadva próbáltuk elmélyíteni a tanulóinkban. Ezeken az órákon többféle munkaformákban dolgoztunk. Ki párban, ki csoportban, ki önálló feladatvégzéssel bizonyította erőnlétét, ügyességét. A tanórák célja a testmozgás mellet az élményszerű feladatvégzés is volt. Az idei évben is elmaradhatatlan volt az „év futása”, azaz a 2021 méter.
Iskolánk tanulói gyorsasági és ügyességi számokban, csapatjátékban mérték össze tudásukat. Különböző fogó- és futófeladatokat végeztek, labdajátékokban ügyeskedtek, mozgásos tevékenységeket folytattak. Elsétáltunk a kondiparkba is, ahol a tanulók erő- és állóképességüket mutatták meg.
Az intenzív mozgáslehetőség és a feladatok segítették a gyerekeket abban, hogy figyeljenek egymásra, együtt játszanak, legjobb képességeik szerint egymás segítségével oldják meg a feladatokat. A nap programját színesítette a Magyar Református Szeretetszolgálat által felajánlott ugrálóvár, amelyet a tanulók kedvükre használhattak.
Egy tartalmas, intenzív mozgással telt napot mondhatnak magukénak a tanulók.

Berta-Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2021. szeptember 14.

PÁCINI ÁLTALÁNOS ISKOLA BÜSZKESÉGEI 2021/2022

A Pácini Általános Iskola diákja, Paronai Lóránt 2021. szeptember 11-12-én részt vett az olaszországi Bardolino Champions Cup Nemzetközi Tornán. Tornaklubja a 24 csapatból a 8. helyen végzett!
Gratulálunk a tehetséges sportolónak, NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD LÓCI ❤ !!!!

Facebook Galéria

2021. szeptember 01.

Tanévnyitó

Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!

Facebook Galéria

2021. augusztus 31.

Szépülünk :)

A 2021/2022-es tanévben is a dolgos kezek szebbé tették iskolánkat

Facebook Galéria

2021. augusztus 05.

NTP-MŰV-20-0097 SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Pácini Általános Iskola "A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása" című, NTP-MŰV-20 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-MŰV-20-0097 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN című pályázatát az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő sikeresnek ítélte meg. A támogatás összköltsége:

1 100 000 Ft

A pályázat elnyerésével célunk volt olyan kreatív kezdeményezéseket tartalmazó, a hagyományokra építő közösségi tanulási alkalmak megteremtése, amely a helyi igényeket nagyban figyelembe vette. A programok megvalósítása során figyeltünk a tanulók közösségben tevékenykedő aktivitásának serkentésére, ön- és emberismeretének gazdagodására. Fontos volt a saját hétköznapi élethelyzetük, problémáik feldolgozása a dráma és a vizualitás eszköztárával...

A teljes közlemény a linkre kattintva tekinthető meg

Megtekint

2021. július 04-től.

Erzsébet tábor “Zánka”

Facebook Galéria

2021. június 28-tól.

Csodaszarvas napközis tábor felső évfolyam

2021. június 28-tól iskolánkban folytatódik a Csodaszarvas napközis tábor a felső évfolyamosoknak. A hét folyamán az 5.o., 6.o. és 7.o. tanulói közül 20 fő vesz részt a programban. A téma: Öt karika avagy miniolimpia.

Vezető pedagógusok: Berta-Potyók Erzsébet és Leskóné Mezei Anikó.

Facebook Galéria

2021. június 25.

NTP-MŰV-20-0097 - Miskolci Nemzeti Színház

Az NTP-MŰV-20-0097 Nemzeti Tehetség Program keretein belül diákjaink a Miskolci Nemzeti Színházban egy kiváló színvonalű előadást tekinthettek meg.

Facebook Galéria

2021. június 21-25.

Csodaszarvas napközis tábor alsó évfolyam

2021. június 21-én iskolánkban elkezdődött a Csodaszarvas napközis tábor. A hét folyamán az 1., 3., és 4. osztályos tanulók tartalmas programokon vesznek részt.

Vezető pedagógusok: Tüzérné Enyedi Edit, Fekete-Magyar Nóra, Séráné Pandák Erika és Bencs Beáta.

Facebook Galéria

2021. június 18.

Nyugdíjba vonuló kollégák köszöntése

Nagyon nagy űrt fognak maguk után hagyni az a két jeles pedagógus, akik már nem kezdik meg szeptembertől velünk az új tanévet. Tanítói pályán eltöltött 40 év után nyugdíjba vonul Alexa Istvánné (Piroska néni) és Dakos Józsefné (Klárika néni).

Nehéz szavakba önteni az érzéseinket a búcsú kapcsán, mivel annyi minden történt az együtt eltöltött idő alatt. A sok emlék mellett, köszönjük hogy emberileg és szakmailag is tanulhattunk tőlük.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományozott Alexa Istvánné és Dakos Józsefné pedagógusok részére.

Köszönjük sokoldalú, lelkiismeretes és eredményes munkájukat. Gratulálunk tartalmas életútjukhoz és nyugdíjas éveikhez kívánunk nagyon jó egészséget.

Facebook Galéria

2021. június 18.

TANÉVZÁRÓ/BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS

Szeptemberben, amikor megkezdődött ez a tanév, még mindannyian nagy lelkesedéssel, új tervekkel indultunk. Mostanra kicsit elfáradtunk. Remélem, egy csodás, nyugodt nyári szünidő következik mindannyiunk számára pihenéssel, vírusmentesen.
Visszatekintve elmondhatom, a 179 tanítási nap sok új feladatot, sok próbatételt hozott, de szép eredményeket is gyerekeknek, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt.

Büszkék vagyunk a 13 kitűnő és az 5 jeles tanulónkra, és minden olyan diákunkra, aki megtartotta korábbi eredményét, illetve javítani tudott a félévi bizonyítványán.

Az iskola vezetősége nevében kívánok a diákoknak tartalmas, balesetmentes vakációt, a kollégáknak kellemes időtöltést a szabadság alatt.

Ezennel a 2020/2021-as tanévet bezárom.

Móré Etelka intézményvezető

Facebook Galéria

2021. június 18.

NTP-MŰV-20-0097 SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN

Tehetséges diákjaink gyönyörű munkáiból kiállítást tartottunk az iskolánk épületében. Ha lemaradtál tekintsd meg a galériában vagy a Facebook-on!

Az egész éves munkáról egy rövid videós összefoglaló is megtekinthető.

Facebook Galéria Videó

2021. június 13.

Osztálykirándulás (felső tagozat) 2021. június


2021.június elején iskolánk tanulói osztálykirándulásokon vettek részt.

Az 5., 6., 7. osztály a Megyer-hegyi Tengerszemet látogatta meg, míg a 8. osztály a Nyíregyházi Plázában mozizott.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat.

Facebook Galéria

2021. június 13.

Osztálykirándulás (alsó tagozat) 2021. június


Június elején iskolánk tanulói osztálykirándulásokon vettek részt.

Az 1., 3., 4. osztály Sátoraljaújhelyen egy fantasztikus játszótéren, a 2. osztály a Nyíregyházi Állatkertben szórakozhatott.

Egy nagyon tartalmas, szórakoztató, fárasztó, de ugyanakkor élményekkel teli napot tudhatnak maguk mögött.

Facebook Galéria

2021. június 11.

Ballagás 2021

Facebook Galéria

2021. június 09.

A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola bemutatkozása 2021


2021. szeptember 1-jétől megkezdi működését intézményünkben a sárospataki Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, akik 2021. június 9-én színvonalas előadással kedveskedtek iskolánk tanulóinak.

Szeretettel várják a hagyományokat, néptáncot kedvelő leendő diákjaikat. A szülők-gyerekek előzetes részvételi szándékát az iskola vezetőségénél lehet jelezni.

Facebook Galéria

2021. június 01.

NTP-MŰV-20-0097 SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN

Vendégünk volt Csetneki József festőművész

Facebook Galéria

2021. május 28.

Tájékoztatás honvédelmi táborról!

2021. május 26.

Kinder Joy of moving- A mozgás öröme Extra program 2021. május


Élménybeszámoló
Iskolánk idén is csatlakozott a Kinder Joy of moving programhoz, amely rendszeres testmozgásra ösztönzi a fiatalokat. A sportolás minden gyermek és felnőtt számára elengedhetetlen, mivel segít abban, hogy megismerjük önmagunkat, a lehetőségeinket. A Kinder Joy támogatja az iskolákban és azon kívüli testnevelési programokat, sportrendezvényeket a gyermekek és iskolai versenyek számára azzal a céllal, hogy a mozgás mindenekelőtt öröm legyen a gyermekek számára.
A felső tagozatos tanulók az idén a röplabdázással vettek részt a programban, az alsó tagozatos tanulók pedig floorballoztak. Lelkesen alakítottuk ki a vegyes csapatokat. A tanárnő tájékoztatást adott arról, hogy milyen jelentősége van a röplabdának, mint csapatjátéknak, elmondta, hogy a röplabda különösen alkalmas, rugalmas játék, gyors feladatvégrehajtásra ösztönzi a tanulókat. Mindenkitől aktív hozzáállást, koncentrálást igényel. A játékot lelkesen játszottuk. Igyekeztünk a szabályokat betartani, sportszerűen játszani, a csapattársakkal összedolgozni. A térfelünkre érkező labdát a lehető leggyorsabban visszajuttattuk az ellenfél térfelére.
A sportjáték elősegítette számunkra azt, hogy kikapcsolódjunk az előző órák stresszes helyzetéből, elengedjük a feleltetés izgalmát, és a játékra, a szórakozásra koncentráljunk. A játék elősegítette továbbá a fiúk-lányok kapcsolatának erősítését, alkalmat adott a konfliktushelyzetek megoldására, tehát jellemünket is formálja.
Emlékezetes lesz számunkra ez az óra. Oldott hangulatban, sérülés nélkül szereztünk tapasztalatokat ettől a figyelmet és kitartást igénylő csapatjátékról.
Oláh Réka 7. osztályos tanuló

Facebook Galéria

2021. május 18.

Felhívás!


Szeretettel várjuk leendő tanító néninket/bácsinkat! Pontos részletek a következő linken:

Megtekint

2021. május 01.

Anyák Napja

Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

(Zene: Molnár Orsolya, Szöveg: Molnár Orsolya, Molnár Zsolt)

Videó megtekintése

2021. április 18.

Tájékoztatás iskolanyitásról!

2021. április 12.

A Magyar Költészet Napja

A Pácini Általános Iskola költészet napi megemlékezése „otthonról” ❤

Minden év április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.
Már második éve, hogy a megszokottól eltérően kerül megünneplésre e jeles nap. A magyar költészet nagyjairól méltó módon igyekeztünk megemlékezni az otthoni digitális oktatás lehetőségeit kihasználva. Tanulóink kedvenc verseiket mondták videóra, hogy másokkal is megismertessék, megszerettessék Petőfi, Csokonai, Ady, Gárdonyi, Kányádi Sándor költeményeit.

Köszönjük a szülőknek is, hogy gyermekeiket biztatták és segítették a videók elkészítésében!

Verset mondott:
Paronai Csongor (óvodás)
Paronai Lóránt (4. osztályos)
Nagy Szófia Vanda (1. o.)
Hajdu Darinka (2. o.)
Telek Kiara Jázmin (4. o.)
Setét Kevin (5. o.)
Gombos Vendel Vencel (5.o.)
Nagy Lilien Virág (6. o.)
Oláh Réka (7. o.)
Horváth Lívia (7. o.)
Magyar Flóra (8.o.)
Paronai Botond (8.o.)
❤ ❤ ❤

Zene: Siklósi Örs: Karóval jöttél (József Attila verse alapján)

Videó megtekintése

2021. április 06.

Beiratkozás a 2021/22-es tanévre

Beiratkozással kapcsolatos fontos tudnivalók!!!

Megtekint

Nyilatkozat életviletszerű ott lakásról

Letöltés

Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről

Letöltés

Nyilatkozat hit- és erkölcstan oktatásban való részvételről

Letöltés

2021. április 05.

Pénz7 (2021. március 1-5.)
Tudatos pénzkezelés a családban

Iskolánkban március elején, még a digitális oktatás megkezdése előtt sikeres témahétnek voltunk résztvevői. Évek óta csatlakozunk a Pénz7 programhoz, mely során újabb és újabb ismeretekkel bővíthetik tanulóink pénzügyi ismereteiket. Fontos célja ennek az eseménynek, hogy felhívjuk diákjaink figyelmét a mindennapi pénzügyi tudatosságra.

A témahéten pénzügyi és vállalkozói ismeretek bővítésére van lehetőség. Mi a pénzügyi részt választottuk, melynek témája ez évben a „Tudatos pénzkezelés a családban – Családi költségvetés”.

Az eseményen a 3. osztályos tanulóktól 8. osztályos tanulókig mindenki részt vett. Különféle órák keretén belül játékosan, interaktívan ismerkedhettek meg a családi pénzgazdálkodással. Az eddigi témák közül talán ez az, ami a legközelebb állt a gyerekekhez, hiszen mindennapi életvitelükkel kapcsolatos ismeretekre tehettek szert. Ezáltal jobban megérthették, hogy szüleik olykor miért mondanak nemet bizonyos kiadásokra.

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2021. április 05.

Polgári Védelem Világnap (rajzpályázat 2021-03-01)

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség a „Polgári Védelem Világnap” alkalmából a sátoraljaújhelyi, cigándi és a sárospataki járásban tanuló általános iskolai 5-7 osztályos tanulók számára rajzversenyt hirdetett.

Iskolánk diákja GULYÁS JÓZSEF SÁNDOR 6. osztályos tanuló "Árvíz" című rajza I. helyezett lett. Jutalma 10 000 Ft értékű könyvutalvány. Felkészítő tanára Dakos Józsefné. GRATULÁLUNK

Móré Etelka

Facebook Galéria

2021. március 17.

Tájékoztatás! Beiratkozás 2021

2021. március 17.

Hívogató

Kedves ISKOLÁNK iránt érdeklődő Szülők és “Leendő Iskolások”! Szeretettel ajánljuk Önöknek, Nektek a PÁCINI ÁLTALÁNOS ISKOLA életéből egy kis szeletet ❤

Móré Etelka

2021. március 17.

Tájákoztatás!!! Digitális oktatás

2021. március 15.

1848. március 15. | Március titka

Ebben az országban 1867 óta nem volt kormány, nem volt politikai mozgalom, amelyik ne vallotta volna magáénak 1848 márciusa örökségét, sőt, ne tartotta volna magát március folytatójának és betetézőjének. Mitől van egy közel másfél évszázados eseménynek ilyen máig tartó sugárzása, és mi lehet benne az, ami ennyire mindenkihez szól? A válasz az lehet, hogy március tizenötödike születésnap: a modern, az európai, a nagykorú Magyarország születésnapja. Jogos büszkeséggel ünnepelünk ezen a napon, hiszen olyan valamire emlékezünk, amit mi csináltunk, és nem olyanra, ami csak történt velünk.

Március tizenötödike azonban nemcsak születésnap, hanem egy hosszú fejlődési folyamat betetőzése is: korszakváltás. A török kiűzése után ez az ország megkezdte a lassú, fokozatos felzárkózását Európához - ahhoz az Európához, amelytől lélekben sohasem szakadt el, a török megszállás alatt sem. Magyarország 1686 után már nem volt az az erős hatalom, ami Mátyás idejében, de megvolt benne a gazdasági talpraállás lehetősége és az a kispolgári szorgalom, ami biztosíthatta a lehetőségek kihasználását. Ehhez járult a csodálatos reformkor, amely seregestől termelte a művelt fiatalokat, hogy legyen vezetője és áldozatkész közkatonája ennek a gazdasági felzárkózásnak.

A márciusi ifjak tudták, hogy megérett az idő a korszerű Magyarország megteremtésére. Tudták azt is, hogy ezt a győzelmet egyszerre három hadszíntéren kell vívniuk. Voltak szent szövegeik, egy mozgósító erejű irodalmi alkotás és egy radikális tömörségű politikai programtervezet. Mindkettőt, a Nemzeti dalt is, a Tizenkét pontot is az idő kovácsolta ilyen tömörré. A Nemzeti dal számos eleme ott volt már egy hosszú bordalban, Vörösmarty ez idő tájt országszerte énekelt Fóti dalában, a Tizenkét pont pedig ugyanazt foglalta össze csattanós tömörséggel, ami gondosan óvatos fogalmazásban megtalálható volt már Kossuth Lajos 1848. március 3-i híres országgyűlési beszédében. E pontokba foglalt követelések közül egyesekért Pesten lehetett és kellett harcba szállni, másokat a pozsonyi országgyűlésen kellett megszavazni, megint másokat Bécsben szentesíteni a királlyal. A pesti fiatalok és a pozsonyi képviselők sikeresen egyeztették teendőiket március 7-én, amikor az ifjak küldötte, Irányi Dániel Pozsonban járt Kossuth-nál.

Azokban a percekben, amelyekben a Tizenkét pont közül az első, a sajtószabadság a pesti Landerer-nyomdában valósággá vált, és a két szent szöveg cenzúra nélkül kinyomtatva a mohó pesti közönség, a nép kezébe került, a pozsonyi országgyűlés küldöttségének hajója már Bécs felé tartott. És a magyar küldöttség nem hiába utazott a császárvárosba, nem csalt a sikert ígérő, gyönyörű szivárvány látványa a hajó indulásakor: a küldöttség független és felelős magyar kormány engedélyezésének ígéretével térhetett vissza Pozsonyba. És szinte napok alatt megszülettek - mert a fejekben már készen voltak - azok a törvények, amelyek egy gyökeresen új és korszerű Magyarországot teremtettek: a népképviseleti országgyűlésről, Magyarország és Erdély egyesítéséről, a közteherviselésről, a jobbágyfelszabadításról, az ősiség, a dézsma és robot eltörléséről, a sajtó szabadságáról, a nemzeti színnek és az ország címerének ősi jogaikba való visszaállításáról.

A nép és a politikusok összefogásával sikerült az összes fontos egyéni és kollektív szabadságjogokat egyetlen csepp vér kiontása nélkül kivívni. Ezért van az, hogy valahányszor azóta bármelyik szabadságjogon sérelem esik - és a magyar történelemben erre, sajnos, nemegyszer akadt példa -, újra és újra az egész ország merít erőt abból a bizonyos márciusból. A jogokat voltaképpen elég egyszer kivívni - de szívósan, gondosan, következetesen őrizni kell, fenntartani, mint egy gyönyörű épületet. És tudni kell, hogy a honfoglalás és a kereszténység felvétele óta ez a nap volt a legnagyobb esemény az ország és a nemzet életében.

Szerző: Katona Tamás

Móré Etelka

2021. február 09.

SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN

NEMZETI TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretén belül CÉLUNK a tanuló csoportban, közösségben tevékenykedő aktivitásának serkentése, ön- és emberismeretének gazdagítása. A helyzet meghatározási- és döntési képességének erősítése, az alkotóképesség, az önálló, rugalmas gondolkodás fejlesztése.

Továbbá az összpontosított, megtervezett munkához való szokás, a testi, térbeli biztonság javulása, az időérzék, a mozgás és a beszéd fejlődése: szép és kifejező voltának formálódása. A színdarab tanulásával párhuzamosan a vizuális formába öntött tervezések gyűjtése, díszletépítése.

Móré Etelka

Facebook Galéria

2021. február 08.

Magyar kultúra hete - Cigánd versenyeredmények

A Cigándi Városi Központ és a Kántor Mihály Általános Iskola a Magyar Kultúra Hete tiszteletére meghirdetett rajzpályázatán az 1. korcsoportban iskolánk 1. osztályos diákja Nagy Szófia Vanda II. helyezést ért el, míg az online mesemondó versenyen a 4. osztályos Telek Kiara Jázmin különdíjat kapott. Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre, kis diákjainkra! ❤

Köszönjük Alexa Istvánné és Dakos Józsefné tanító nénik felkészítő munkáját!

Facebook Galéria

2021. február 05.

Farsang

A járványügyi helyzet szigorú betartásával 2021. február 5-én iskolánkban megtartottuk a farsangi mulatságunkat.
- A gyerekek ötletes jelmezeket öltöttek magukra.
- Zenés, táncos mulatságokkal töltöttük az időt.
- Karaoke versenyt hirdettünk.
- A szünetekben büfé üzemelt.

A nap végén minden osztály az iskola és a Diákönkormányzat jóvoltából egy emléklapot és egy kis nassolnivalót kapott jutalmul. A gyerekek és a pedagógusok egyaránt jó hangulatban töltötték el ezt a napot.

Facebook Galéria

2021. február 04.

Német országismereti verseny

Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziuma által rendezett német országismereti versenyen diákjaink szép sikereket értek el.

II. helyzés:
Oláh Réka
Mészáros Boglárka
Mozic Kimberli Krisztina

IV. helyezés:
Magyar Flóra
Góré Zakariás Roland
Paronai Botond

GRATULÁLUNK, Büszkék vagyunk rátok!

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2021. január 24.

Rendhagyó ünnepség a Magyar kultúra napján

Míg az elmúlt években január 22-én a magyarság világszerte gazdag programokkal emlékezett meg a Magyar kultúra napjáról, idén ez lelkünkben, vagy a napjainkban a virtuális térbe költözött felületeken nyilvánult meg.

Alkalmazkodva a rendkívüli körülményekhez, az idén január 22-én sajnos nem emlékezhettünk meg – hagyományainkhoz híven közösen, az Idősek klubjával , illetve a Bárókert Óvoda kisdiákjaival – a magyar kultúra napjáról, amikor Nemzeti Imádságunk, a Himnusz születésnapját ünnepeltük.

Ez év január 22.-én másként, de ugyanolyan tisztelettel adóztunk Kölcsey Ferenc öröksége előtt. Rendhagyó órákkal, közös filmnézéssel, hoztuk közelebb nemzeti imádságunk szerzőjének alakját a diákokhoz. A Himnusz regényes története című film megtekintésével kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd közös, illetve egyéni verses produkciók következtek. A 7-8. osztályosok PPT-s bemutató segítségével méltatták a magyar kultúra terén kimagasló eredményeket elért kutatóinkat, színészeinket, feltalálókat, írókat, költőket. Dákjaink meseolvasással, tánccal, énekléssel színesítették az ünnepi megemlékezést.

Az évfordulóval kapcsolatos programok alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak és továbbadjuk múltunkat idéző szellemi értékeinket.

Vajdáné Bíró Sarolta

Facebook Galéria

2021. december 18.

Ünnepi készülődés - Karácsonyvárás

Az ADVENTI várakozás jellemezte a decemberi hónapot.
Az utolsó hónap utolsó tanítási napján diákjaink tanáraikkal együtt finom mézeskalácsot sütöttek. A gyerekek kreatív díszítésű mézeseiben nem sokáig gyönyörködhettünk, mert a sok sütemény gyorsan el is fogyott, s csak a finom illattal telt iskola osztálytermei, folyosói árulkodtak arról, hogy itt valami NAGY dolog történhetett. ❤

Köszönjük a Református Szeretetszolgálat támogatását ❤

Facebook Galéria

2020. december 08.

Balassa Sándor természettudományos III. helytörténeti verseny

A Jövő Tudósaiért Egyesület együttműködésben a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulással a 2020/2021-as tanév őszi félévében meghirdette a Balassa Sándor természettudományos III. helytörténeti, szövegértési versenyt, nappali tagozatos diákok részére. Az első fordulót sikeresen teljesítették diákjaink. A megyei döntőbe több diákunk is bejutott. A versenyre online formában került sor.

Diákjaink elsöprő eredményeket értek el:
I. helyezett: TELEK KIARA JÁZMIN
Nyereménye: oklevél, csokoládé, 10 000 Ft - os utalvány

II. helyezettek: GACSÓ ISTVÁN, MÉSZÁROS BOGLÁRKA, MAGYAR FLÓRA
Nyereményük: oklevél, csokoládé, 7 000 Ft - os utalvány

III. helyezettek: BALOGH MARCELL, PARONAI BOTOND
Nyereményük: oklevél, csokoládé, 5 000 Ft - os utalvány

A döntőbe jutott további diákok se mentek haza üres kézzel. A szervezők oklevéllel és csokoládéval köszönték meg a versenyben való aktív részvételüket.

NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!!! ÍGY TOVÁBB!!!

Móré Etelka

Facebook Galéria

2020. december 04.

Mikulás

2020. december 4-én iskolánkba is ellátogatott a Mikulás, ahol a Sárospataki Tankerületi Központ és Pácin Község Önkormányzatának jóvoltából a gyerekeknek csomagokat osztott. Tanulóink nagy izgalommal várták a Télapó érkezését.

Berta Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2020. november 20.

A Mi Fánk

A környezettudatosságra való nevelés is fontos szerepet kap a 8. osztály életében. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gyerekek képesek legyenek környezetük megóvására és szeretnénk, ha diákjaink természetszerető emberré válnának.

Ebben a tanévben új hagyományként került bevezetésre iskolánkban a „MI FÁNK” című kezdeményezés, mely szorosan kapcsolódik a Fenntarthatósági Témahét keretében szervezett faültetési programhoz.

2020.11.20-án a 8. osztály a faültetésről szóló rövid ismeretterjesztő film megnézése után elültette a kis facsemetét, egy almafát, melyet a hazai tíz Nemzeti Park Igazgatóság és a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrző Központ biztosította intézményünk számára. A kis csapat feladata ebben a tanévben a fa életben tartása, gondozása, a jövőre nézve pedig a fához való kötődésük megfelelő indokot adhat iskolánk felkeresésére.

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2020. november 20.

Periódusos rendszer - Pácini módra

Régi álmom vált valóra, amikor az éven a nyolcadik osztályosokkal elkészíthettük a folyosó falára a Mengyelejev által létrehozott periódusos rendszert, amely a „kémia ábécéje”.

Ez a színes alapon, képekkel díszített egyedi periódusos rendszer tele van információkkal. A gyerekek láthatják, hogy mint mindenhol a természetben is rendszer van.

A falra festett táblázat az elem nevén, vegyjelén és atomszámán kívül tartalmazza az elem fő felhasználását vagy természetes előfordulását rajzzal és szöveggel is. A táblázat színkóddal mutatja a kémiai csoportosításokat. A kis szimbólumok megmutatják az elem halmazállapotát, színét, hogy az emberi testben vagy a földkéregben gyakori-e, radioaktívak, és ritkák, vagy soha nem találhatók meg a természetben.

A tanulók a szünetekben vagy kémia órán olvasgathatják, böngészhetik ezt a periódusos rendszert. Így játszva tanulhatják meg a körülöttünk található elemek nevét és tulajdonságait. Jobban el tudják helyezni a való világban az anyagokat, ezáltal közelebbivé válnak számukra.

Tóthné Nagy Hajnalka

Facebook Galéria

2020. november 06.

Csibeavató

2020. október 22-én iskolánkban a hagyományoknak megfelelően a Diákönkormányzat csibeavatót szervezett az iskolánkban belépő 1. osztályos illetve a felső tagozatba lépő 5. osztályos tanulóknak.

A járványügyi előírásoknak megfelelően az idén zárt keretek között zajlott a rendezvény, csak az érintett osztályok, valamint a DÖK-öt segítő 8. osztályosok vettek részt. A gyerekek vegyes csapatok kialakítása után ügyességi feladatokat végeztek a tanítónénijük segítségével. A játékos feladatokban részt vettek új pedagógus kollegáink, Editke néni, Gábor bácsi és Bea néni is. Őket is felavattuk.

A feldatok elvégzése után fogadalomtételre került sor. Az avatás végén a diákok és a pedagógusok egy nyakláncot kaptak, amelyen egy kis csibe képe látható. A gyerekeknek és osztályfőnöküknek ezt a nyakláncot egy hétig viselniük kell. A tanulók és tanítók is nagyon élvezték a játékos feladatokat.

Berta Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2020. október 09.

Fenntarthatósági témahét

2020. október 9-én a jó idő is nekünk kedvezett, hiszen a Fenntarthatósági Témahetet egy játékos délutánnal zártuk le.

A Fenntarthatósági Témahét célja egy olyan szemlélet erősítése, mely segít mindannyiunknak, hogy egy élhető, fenntartható környezetben töltsük napjainkat. Ennek érdekében tanulóinkkal együtt újrahasznosítottuk szemetünket és játékokat készítettünk belőlük. A gyerekek forgószinpadszerűen az udvaron próbálhatták ki az elkészült játékokat.

A nap lezárásaként a Református Szeretetszolgálat Alapítvány az EFOP-1.5.1-17-2017-0006 "Végtelen lehetőség- Komplex fejlesztés a Cigándi járásban" című projekt keretében tanulóink finom gyümölcsöket kóstolhattak meg. Kevesebb jelenjen meg

Facebook Galéria

2020. szeptember 30.

Magyar Népmese Napja

Szeptember 30- a Magyar Népmese Napja. Ezen a napon született Benedek Elek az egyik legismertebb meseíró- és népmesegyűjtő.

Ma kissé rendhagyó módon ünnepeltük e jeles napot. A járványügyi szabályok betartása nem tette lehetővé az ovisok, Idősek Klubjának a részvételét a rendezvényen, de osztályszinten, témanap keretében minden iskolás tanuló részese lehetett a tanítási órákba becsempészett mesékhez kapcsolódó feladatoknak. Vidám hangulatban oldották diákjaink a különböző fejtörőket, Hamupipőkeként szorgosan válogatták a lencsét-borsót, lelkes résztvevői voltak a mesés szerepjátékoknak. Több mint 30 diák jelentkezett a mesékhez kapcsolódó feladatlap kitöltésére, amelynek része egy önálló mese írása is. Mindenki izgatottan várja, milyen eredményt ér majd el, hiszen a legjobbak tárgyjutalomban részesülnek.

A következő képek is bizonyítják diákjaink aktív részvételét.

Facebook Galéria

2020. szeptember 29.

Védelmi intézkedések

Intézményünkben 2020.10.01-től hatályba lépő védelmi intézkedéseket az alábbi linken tekinthetik meg.

Kérjük a szülőket és a gyerekeket vegyék komolyan a leírtakat.

Az intézmény összes dolgozója nevében köszönjük a megértésüket!

Megtekintés

2020. szeptember 25.

Magyar Diáksport Napja

2020.szeptember 25-én iskolánk is csatlakozott az Magyar Diáksport Napjához. A program célja az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenység, a program témája a tanulók egészséges önképe és mentális egészsége.

Az idén a járványügyi helyzetnek és előírásoknak megfelelően órai keretek között tartottuk meg ezt a napot.

A Magyar Diáksport Napja lehetőséget adott a tanulók és a pedagógusok sportolási lehetőségére.

A gyerekek egy hosszabb távot futottak, különböző ügyességi versenyeken, futó-és fogójátékokon, labdás játékokban vehettek részt, a kondiparkban pedig felmérhették erejüket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából egész nap ugrálóvárazhattak, amit kicsik és nagyok egyaránt élvetek. Kevesebb jelenjen meg

Facebook Galéria

2020. szeptember 01.

Közérdekű tájékoztatás

Kedves szülők!

A nevelési-oktatási intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermekek, felnőttek látogathatják. Amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.

Az intézmény bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt biztosítunk.

Kérjük a Szülőket, hogy gyermekükre az intézményen kívül várakozzanak!
Intézményünkbe bevezetett intézkedések:

- Az iskola épületébe csak indokolt esetben és megfelelő szájmaszk használatával léphetnek be! Ilyenkor rögzíteni fogjuk a szülő nevét és kit keresett fel.
- A tanulók/ az osztályok az udvaron az elkészített felosztási terv alapján fognak tartózkodni.
- A tanulók, hogy az osztályaikba jussanak két bejárati ajtót használhatnak.
- A tanulók a tantermeikben tízóraiznak, utána az udvaron tartózkodnak, a hetes szellőztet - táblát mos.
- Testnevelés óra, ha az idő engedi a szabadban lesz megtartva.
- Az intézményben használt eszközök, sportszerek stb. folyamatos fertőtlenítése.
- A teremórarendek elkészítésénél minimalizáltuk a teremcseréket, ilyen esetekben órák utáni fertőtlenítés történik.
- Elkezdjük az esetleges tantermen kívüli, digitális oktatás bekövetkezése esetére az eszközök és hátterek felmérését.

Kérem vegyék komolyan a járványüggyel kapcsolatos intézkedéseinket, mert gyermekeik és az őket tanítók egészségéről van szó.

Az aktuális változásokról az továbbra is az intézmény honlapján, a Facebook-oldalán, a KRÉTA rendszer felületén tájékoztatja Önöket.

Pácin, 2020. szeptember 1.

Móré Etelka
intézményvezető

2020. szeptember 01.

Tanévnyitó

Köszöntő

A szokásosnál egy jóval nagyobb kihagyás után újra itt vagyunk az iskola kapuin belül, készen állva a tanulásra. Márciusban a hagyományos rendről át kellett állnunk a digitális oktatásra, amely sok kihívást jelentett mindannyiunknak. Azonban a kedves szülők segítségével átvészeltük a problémákat, és most újult erővel kezdhetünk neki egy valamivel hagyományosabb tanévnek. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy még mindig nem tértünk vissza a koronavírus előtti állapotokhoz. Ez azt jelenti, hogy mindenki részvételére szükségünk lesz, hogy minden a lehető legjobban menjen ebben a tanévben. A higiénia és kézmosás fontosságára kiemelten figyelnünk kell, és követnünk kell azokat az ajánlásokat, amelyeket az orvosok és a Nemzeti Népegészségügyi Központ aktuális eljárásrendje előír számunkra. Habár a történések összehoztak minket lelkileg, mégis tartanunk kell a 1,5 méter távolságot, hogy rövidesen annyira közel kerülhessünk egymáshoz, mint ezelőtt.
Mi itt az iskolában folyamatosan azon dolgozunk, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat, a lehető legszebb környezetben. Ezért is dolgoztunk annyit az elmúlt hónapokban, hogy a diákok visszatérve egy olyan helyen fejleszthessék magukat, ami inspirálja őket. Külön köszönet ezért a pedagógus társaimnak, akik ezt segítettek megvalósítani.
A megszólaló csengő azt jelezte mindenkinek, hogy BECSENGETTEK, kezdődik egy újabb tanév. A nagyobbak már ismerősként léptek be ma reggel az ajtón, tudják mi vár rájuk, de a legkisebbek még csak kóstolgathatták, hogy milyen is az iskola. Az igazi ízét azonban a mai naptól fogják majd megérezni. Bízunk abban, hogy egyetlen kisiskolás sem fog csalódni ebben az intézményben, és nagy szeretettel fog mindennap belépni az épületbe. Reméljük, hogy az elsősök készen állnak az új kalandra és kihívásokra. A szüleiknek talán még nehezebb most elengedni őket, a körülményekre való tekintettel, de szeretném biztosítani őket és az összes szülőt arról, hogy nálunk mindig a gyerekek az elsők. Lehet iskola, tanterv, tankönyvek, de ezek mind semmit sem érnek nélkülük, ezért az ő biztonságuk számunkra a legfontosabb.

Nyolcadikosok! Az általános iskola utolsó évét kezditek el. Nem lesz könnyű számotokra ez a tanév, hiszen felvételizni fogtok és év végén remélhetően két kompetencia mérés is vár rátok. Ahhoz, hogy terveitek valóra válhassanak, és bekerüljetek abba a középiskolába ahova szeretnétek, sokat kell tennetek. Ebben segíteni fognak tanáraitok, csak élni kell a lehetőséggel és akkor biztos lesz a siker.
Pedagógus kollégáimmal abban reménykedünk, hogy előbb-utóbb minden tanuló belátja majd, hogy tanulás nélkül nem lehet tudáshoz jutni, tudás nélkül pedig nem lehet az életben boldogulni. Ahhoz, hogy minden tanuló jól vegye az akadályokat természetesen szükséges a család odafigyelése is.

Kedves Szülők! A szülői háttér, a biztatás, a noszogatás, a segítségnyújtás, a támogatás és az a tudat, hogy a szülőkre mindig számíthat a gyermek talán a legfontosabb tényező. Közös munkánk során a partneri együttműködést tartom a legfontosabbnak. Ez adhat a gyermekeinknek olyan hátteret, alapot, amely a legoptimálisabb fejlődésüket biztosítja, a tehetségüket felszínre hozza, személyiségüket harmonikussá teszi.

Tisztelt Pedagógusok, Kedves Kollégák! A tanévkezdéskor nemcsak a diákok tesznek fogadalmat az eredményesebb tanulásra vagy a szülők a nagyobb odafigyelésre, hanem mi is: még jobb eredményeket, sikeresebb programokat és a digitális oktatásban való jártasságot szeretnénk. Kívánok a tanév végéig kitartó erőt, elhivatottságot és természetesen tanulni vágyó, vidám diákokat, segítő, együttműködő szülőket.
Habár a 2020-as év ezidáig nagyon kiszámíthatatlan volt, most mégis álljunk meg egy pillanatra és köszönjük meg, hogy újra együtt lehetünk itt, és reméljük, hogy ez így is marad a 2020/2021-es tanév egészében.

Pácin, 2020. szeptember 1.

Móré Etelka
intézményvezető

Facebook Galéria

2020. augusztus 24 - 28.

Iskolaelőkészítő tábor

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a „Végtelen lehetőség Komplex fejlesztés a Cigándi járásban” c. projekt keretében az Élet –Iránytű Alapítvány jóvoltából ISKOLAELŐKÉSZÍTŐ TÁBORBAN vettek részt leendő első osztályos tanulóink.

Az egy hetes tábor lehetőséget adott arra, hogy a tanító nénik és a tanulók jobban megismerjék egymást, ráhangolódjanak az új tanévre. A beszélgetések, a közös játékok, a képességfejlesztő foglalkozások tartalmasak, változatosak voltak.

Reméljük, hogy az átélt élmények hozzájárultak tanítványaink testi-lelki fejlődéséhez, amelyek elősegítették az óvodából az iskolába való zökkenőmentes átlépésüket.

Facebook Galéria

2020. augusztus 6.

Iskolaelőkészítő tábor a Pácini Általános Iskolában

A leendő első osztályos tanulóknak,
2020. augusztus 24 - 28-ig, minden nap, 8 - 15 óráig.

A részvevőknek kínálunk:
- Ingyenes tanszercsomagot (füzetek, grafit-színes ceruzák, stb)
- Napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna)
- Részképességeket fejlesztő foglalkozásokat (néptánc, kézműveskedés, mondókázás, versek, énekek tanulása, akadálypályán megmérettetés, ugrálóvár, stb.)
- Kirándulást Sárospatakra

Az érintett szülőket levél formájában is értesítjük.

Részvételi szándékukat augusztus 14-ig jelezzék az iskola alábbi elérhetőségein.

Intézményünk várva várja gyermekeiket, hogy közösen hangolódjunk az iskolára!

Móré Etelka
intézményvezető

Facebook

2020. július 6 - 17.

Erzsébet tábor 2020

A nyári szünetben 2020. július 6-tól 2020. július 17-ig két héten keresztül tartott intézményünkben a Napközi Erzsébet-tábor. A helyi napközi-táborokban részt vevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel gazdagodtak. Teljes ellátást és szervezett programokat biztosítottunk számukra
A tábor programjaiba beépítettük az önismeret fejlesztését, a közösségépítést, a környezettudatosság és természeti értékeink megóvását, valamint a környezetszépítést. Hangsúlyos volt a sport, az egészségtudatos életmódra nevelés, illetve a művészetek, a kézművesség, a kulturális örökségeink hagyományőrzése.
A tanulók legjobban a kirándulást várták. Az első csoport a sárospataki Rákóczi-várba látogatott el, ami hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik. Diákjaink a Vörös torony és a palotaszárnyban található kiállításaiból megismerhették a Rákócziak dicső korát. A múzeumpedagógiai foglalkozáson pedig a címerkészítés fortélyairól tanulhattak, majd a meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvényt készítettek.
A második csoport a karosi Történelmi Emlékparkba látogatott el, ahol a honfoglalással kapcsolatos kiállítótermekben megtekintették a kor eredeti tárgyait, fegyvereit, a jurta kiállítást, interaktív alkalmazásokat használhattak. A panoptikumban végigkövethették a honfoglaló magyarok útját az őshazából, az Etel-közből a Kárpát-medencébe egy kisfiú felnőtté válásának útján. A kézműves foglalkozáson egy szál bőrcsíkból háromfonásos karkötőt fontak a gyerekek. Az legügyesebbek kipróbálhatták az íjászkodást is. A legnagyobb attrakció a nyíregyházi fősolymász Olajos Csaba szirtisas bemutatója volt, ahol a tanulók megsimogathatták és a karjukon tarthatták a hatalmas madarat.
A Napközis Erzsébet-tábor ugyan befejeződött, de a nyári szünet még javában tart. Használjuk ki a perzselő nap melegét, a lubickolást- a strandolást, hogy kipihenve várjuk majd a tanév első napját.

Az első csoport képeit itt találod

Facebook Galéria

A második csoport képeit itt találod

Facebook Galéria

2020. június 18.

Bizonyítványosztás 2020
2. - 8. osztály

Iskolánk többi tanulója is megkapta várva várt bizonyítványát. Köszönjük mindnyájuk kitartó, szorgos munkáját!
Diákjaink szüleinek pedig köszönjük, hogy az elmúlt három hónap nehézségei ellenére is - támogatva munkánkat - gyermekeik mellett álltak és segítették őket az otthoni tanulásban!

Kellemes szünidőt és élményekben gazdag szép nyarat mindenkinek!

Facebook Galéria

2020. június 16.

Bizonyítványosztás 2020
1. osztály

Iskolánkban először a 1. osztály vehette át a bizonyítványát.
A tanító nénik értékelték a gyerekek egész éves munkáját, valamint köszönetet mondtak azon szülőknek, akik a digitális oktatás során végig segítették a munkájukat.

Facebook Galéria

2020. június 09.

Szépülünk!

Tovább szépítjük iskolánkat, hogy tanulóinkat az esztétikus, kreatív környezet inspirálja.
A rendkívüli munkarend mellett találtunk időt arra, hogy az iskolánkba visszatérő tanulóinkat meglepetéssel várjuk. Reméljük sikerült !!!!

Köszönjük a munkát
Takács Andrásnak(Bandi bácsinak)
Kovács Brigittának (Brigi tanító néninek)
Alexa Istvánnénak ( Piroska tanító néninek)
Bányácskiné Kósa Hajnalkának (Hajni néninek)
Kovács Pálnénak (Timi néninek)
és aki a "munkát" kitalálta Móré Etelkának

..........ÉS MÉG NINCS VÉGE!!!!!!!!..........

Facebook Galéria

2020. június 07.

Pedagógusnap

Pedagógusnap alkalmából köszönetünket fejezzük ki azon pedagógusainknak, akik a múltban és a jelenben nemzedékeket tudásra, jóságra tanítottak, miközben a mindennapokban példaként állnak előttünk.

Facebook

2020. június 02.

Balassa Sándor természettudmányos verseny iskolásoknak

KEDVES TANULÓK!

A Bodrogközben megvalósuló EFOP-3.9.2 pályázat keretében online tanulmányi versenyt szerveznek a helyi iskolák diákjai számára. Kérlek benneteket csatlakozzatok és tegyétek magatokat próbára a szövegértési versenyen!
A verseny első fordulójára pénteken kerül sor az alábbi oldalon.

A verseny tesztfeladatai 2020. június 5-én (pénteken) 10:00 és 12:00 óra között lesznek itt elérhetőek.

SOK SIKERT!
Hajrá PÁCINI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kírás megtekintése

2020. június 04.

TRIANON 100

Emlékezzünk meg a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁRÓL!!! Arról, hogy 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

"Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz." ......
(Juhász Gyula: TRIANON)

A PÁCINI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE NEVÉBEN Móré Etelka intézményvezető

Facebook Videó megtekintése

2020. június 02.

Ballagás!

Kedves BALLAGÓ 8. OSZTÁLYOSOK!
Ez a rendhagyó ballagás a kialakult helyzetnek köszönhető. Azt gondolta az iskola vezetése és tanári kara, hogy ezt az évfolyamot nem engedhetjük el úgy, hogy nem köszöntjük, nem tesszük valamilyen módon emlékezetessé az iskolától való elköszönés pillanatát. Az általános iskola 8. osztályának elvégzése után remélem sokan szembesültök majd azzal, hogy valamit kell kezdeni az élettel. Folytatni a tanulást? Élni a világba? Vinni valamire ebben az életben? Ez rajtatok múlik! De tudom jól, hogy társak nélkül nem megy! A szüleitek, barátaitok, tanáraitok sokat tettek azért, hogy ide eljutottatok. Köszönjétek és háláljátok meg nekik, azzal hogy JÓ EMBEREK lesztek! Legyetek jók!!!!! és nem teszem mellé azt, ha TUDTOK, mert mindent meg kell tennetek azért, hogy jó- és szerethető felnőttek legyetek, akikre büszkék lehetünk!!!!
Befejezésképpen azt gondolom, hogy mindig emlékezni fogtok erre az évre és talán az elmúlt évekre is. Itt kaptátok meg azt a tudást, amellyel a következő években sikeresek lehettek, itt leltétek meg azokat a barátokat és kapcsolatokat, amelyek hosszú évekig kitarthatnak. Ez az iskola volt a ti igazi első otthonotok. Vigyázzatok magatokra, egymásra, barátaitokra, szüleitekre, nagyszüleitekre! Kívánom, hogy a következő iskolátokban álljátok meg a helyeteket és érjétek el a céljaitokat!
A PÁCINI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE NEVÉBEN Móré Etelka intézményvezető

Facebook Galéria

2020. május 03.

Anyák napja!

Kedves ÉDESANYÁK! Drága NAGYMAMÁK!
Szeretettel köszöntjük Önöket a gyerekek nevében ezzel a kis videóval.
"Anyának lenni nem könnyű dolog, de az biztos hogy mégis ez a legszebb érzés a világon."

Megtekint

2020. április 06.

Tájékoztató!

A tantermen kívüli digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelésről szóló tájékoztató

Megtekint

Útmutató a tantermen kívüli digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelésről

Megtekint

2020. április 03.

Beiratkozás a 2020/2021-es tanévre

Nyilatkozat életviletszerű ott lakásról

Letöltés

Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről

Letöltés

Nyilatkozat hit- és erkölcstan oktatásban való részvételről

Letöltés

Beiratkozással kapcsolatos tudnivalók

Megtekint

2020. április 07.

Új sportpálya

Iskolánk udvara a tél folyamán egy hatalmas aszfaltozott területtel bővült. A munkák folyamatosan zajlanak ill. zajlottak.
Reméljük, hogy a nyári szünidő alatt végleges formát ölt majd, hogy a következő tanévtől a labdajátékok szerelmesei összemérhessék erejüket.

A sportpálya változását nyomon követheti iskolánk Facebook oldalán lévő bővülő albumában.

Facebook Galéria

2020. március 14.

FIGYELEM! RENDKÍVÜLI HÍR

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

A koronovírus elleni védekezésben megszületett Kormányzati döntés alapján hétfőtől, azaz 2020 március 16-ától a tanulók NEM látogathatják az oktatási intézményeket!

További információ

2020. március 13.

1848 március 15-re emlékeztünk

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztünk.

A hagyományoktól eltérően a rendkívüli helyzet miatt idén csak szűk iskolai környezetben.

Facebook Galéria

2020. március 5.

Mesemondó verseny

Mesemondó versenyen a Bokréta Művészeti Iskolában.

Gyermekeink ismét színvonalas teljesítményt nyújtottak!

2020. február 07.

Farsangi kiértékelő

Egy nagyon jól sikerült napon vagyunk túl. A gyerekek a mai mulatságra ötletes jelmezeket öltöttek, amit a délelőtt folyamán értékeltek is. Minden osztályból a legtöbb szavazatot kapott jelmezt díjaztuk.

1. osztály - Kovács Dorina

2. osztály - Káló Kiara

3. osztály - Mészáros Dorottya

4. osztály - Lakatos Róbert

5. osztály - Gulyás József

6. osztály - Balogh Marcell

7. osztály - Góré Zakariás és Paronai Botond

8. osztály - Balogh Henrietta

Szeretnénk megköszönni a szülőknek a kreatív jelmezeket és köszönetemet fejezem ki a mai napra felajánlott tombola tárgyakért a Támogatóinknak!

Facebook Galéria

2020. január 30.

Farsangi felhívás

Tisztelt Szülők!

Iskolánk 2020.02.07-én (pénteken) tanulóink részére farsangi jelmezes mulatságot szervez.

Miközben a tanítás zavartalanul zajlik a rendezvény reggel 8 órától délután 16 óráig tart. Kérjük, hogy a gyermekek számára jelmezt biztosítsanak!

A jelmezeket a gyerekek értékelik, amit a délután folyamán kihirdetünk. BÜFÉ-t a 8.osztály, a tombolát a DÖK biztosítja a tanulók számára.

2020. január 29.

Barkácsolunk

Barkács szakkör :)

Köszönjük Laci bácsinak!

1 / 3
2 / 3
3 / 3

2020. január 23.

A Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Pácini Általános Iskola tanulói, a Pácini Bárókert Óvoda kisgyermekei és az Idősek Klubjának tagjai színvonalas műsorral készültek.

A népmese, a népdal, a néptánc és a gyerekek rajzai egyaránt helyet kaptak eme jeles rendezvényen.

Nagyon szépen köszönjük a meghívott vendégeinknek a megemlékezést.

Facebook Galéria

2019. december 20.

Karácsonyi ünnepség

Gratulálok a tanulóknak és az őket felkészitő pedagógusoknak, Kovács Brigittának és Séráné Pandák Erikának a színvonalas műsorért.
A gyerekek nagyon ügyesek voltak.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és nagyon Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek.

Facebook Galéria

2019. december 12.

Karácsonyi díszítésünk

2019. december 11.

Erzsébet Karácsony

Tanulóink színvonalas előadáson vehettek részt Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban

Facebook Galéria

2019. december 07.

Mikulás

Diákjainkat idén is meglátogatta a Mikulás és rengeteg ajándékkal jutalmazta a jó tanulókat.

Facebook Galéria